Love Story.: Egy lány naplója.*

VII. fejezet

Már beletörődök...

Nem akartam elhinni. Logan Henderson a féltestvérem, és az állítólag "születésekor meghalt" húgom él. Hihetetlennek tűnt, de igaz. A DNS tesztben minden le van írva. Ez az egész nagyon kiakasztott. Teljesen kikeltem magamból, és nem csak én magamra, de a srácok se ismertek rám.

Nicole: - Miért Lexy?? Olyan jól ment eddig minden, te meg elrontottad!!!
Lexy: - Én nem akartam rosszat, én csak.....
Nicole: - Pedig sikerült rosszat tenned! -.-
Lexy: - De nem akartam Nic.... azt hittem örülni fogsz......
Nicole: - Úgy nézek ki, mint aki repes az örömtől??!! Ennyire utálsz? D:
Lexy: - Nic én.....
Nicole: - Ne becézgess!!
Lexy: - Oké, Nicole... nem utállak! Csak kérlek higgadj le, és megbeszéljük.
Nicole: - Nem, nem nyugszok meg!! Szerinted hogy nézzek mostantól Loganre úgy, mint a bátyámra?! Sophi meg egy idegen számomra, nem is ismerem! Egyébként arra gondoltál, hogy ezzel mit okozol neki?!
Lexy: - Hallottam, hogy L.A. megváltoztatja az embereket. Azt hittem, rajtad nem fog ki ez a város.... egy erős, édes lánynak ismertelek meg. Úgy látszik megint meg kell ismerjelek, mert te már nem az a lány vagy, mint régen...

Nem válaszoltam. Gondolkozás nélkül szaladtam fel az emeletre. Megálltam a fiúk lakása előtt. Nekidőltem a falnak, és sírva a földre rogytam. Utánam jött Logan. Nem mondott semmit. Csendben leült mellém a földre. 5 perc múlva magához húzott, megölelt, és a fülembe súgta...

Logan: - Ne aggódj húgocskám... rendbe lesz minden. :)

Nem voltam biztos benne, hogy azt mondta, amit én hallottam, így rákérdeztem...

Nicole: - T-t-te.... te a húgodnak neveztél? :'O
Logan: - Persze! Hiszen a testvérem vagy. :)<3
Nicole: - Hogy vagy képes a testvérednek tekinteni? Alig ismerjük egymást 3 hónapja......
Logan: - 3 hónap ide -vagy oda... akkor is a testvérem vagy. Be fogom pótolni azt a 16 évet, míg nem voltam melletted. ;)
Nicole: - Te vagy a legjobb fej báty az egész világon.
*megölel*
Öm, akkor még az elején szólok, hogy van egy nővéred is. :D
Logan: - Nővérem? :O
Nicole: - Ja, van egy idősebb testvérem... Torinak hívják, és 18 éves.
Logan: - Na, kibővült a család! :D ...... Akármit mond Lexy, én imádom ezt a fajta Nicolet. :)
Nicole: - Lexynek igaza van. 2 fajta Nicole van. Egy idióta, akire néha rájön a hisztiroham és megcsalta a barátját, és egy jófej Nicole.
Logan: - Nem hisztiroham... én megértem, hogy így reagáltál erre az egészre. Jajj, igen... mivel a bátyád vagyok, ezért kötelességem megvédeni téged Jamestől. ;D
Nicole: - Logan! Nem kell megvédened, nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni. :D
Logan: - De most komolyan... mikor akarod elmondani Kendallnek?
Nicole: - Nem tudom. Én csak.... félek.
Úristen! O.O
Logan: - Miaz? :O
Nicole: - Most jutott eszembe, hogy holnapra kell Gustavonak a dal, és még egy sort sem írtam.!! :O
Logan: - Ajajj.... és van már ötleted?
Nicole: - Hát épp' ez az, hogy nincs. Azt mondta, hogy gyors, pörgős szám legyen.... és ez nem éppen az én asztalom. ._.
Logan: - Ügyes csaj vagy te, megoldod. ;$

Logan adott egy puszit az arcomra, felállt, visszament a földszintre. Én is felálltam, és bementem a lakásomba. Leültem a zongora mellé, és vártam a csodát. De semmi. Fogalmam sincs, hogy kell dalt írni. :o Kimentem a konyhába. Gyorsan összedobtam egy kis gyümölcs salit. ( Azt hallottam, hogy üres gyomorral nem lehet dalt írni. :D ) Leültem az asztalhoz. Nem telt bele 5 másodperc, kopogtak az ajtón.
- MEGYEK MÁÁÁÁÁR!! - kiabáltam.
Kinyitottam az ajtót. Nagy meglepetésemre Sophie volt az.

Sophie: - Bejöhetek? :)
Nicole: - Öh.... persze.

Sophie bejött. Megfordultam, míg becsuktam az ajtót. Mikor visszafordultam, láttam, hogy a számomra idegen lány leült a zongorám mellé. Nem láttam még gyereket ilyen csodálattal szemlélni egy hangszert. Mondtam neki, hogy nyugodtan próbálja ki. Leütött a billentyűkön pár hangot. Láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki. Rám nézett, majd kérdezett...

Sophie: - Te tudsz zongorázni? :o
Nicole: - Igen. :) Meg gitározni is... és egy kicsit énekelni is.
Sophie: - Én mindig is szerettem volna megtanulni zongorázni. *-*
Nicole: - Te nem is játszol semmilyen hangszeren? :)
Sophie: - Nem... csak énekelni tudok. :)
Nicole: - Hát, nem is lepett meg... hiszen Logan a bátyád, én meg................... a nővéred.
Sophie: - Igen... ezért is jöttem. Én nem akarom, hogy rosszul érezd magad miattam...
Nicole: - Nem, te ne haragudj. Odalent csúnyán viselkedtem, az nem én voltam. Igaz, még nem tudom, ki vagy. Csak azt tudom, hogy a testvérem vagy, tehát kötelességem melletted lennem. :)
Sophie: - Most beszélek veled életemben először... de már most érzem, hogy szeretlek. :)<3
Nicole: - És ez így helyes. <3 ;)

Sophie és én megöleltük egymást. Akkor, ott, abban a pillanatban kellemes, meleg érzés járt át... nem tudom leírni, de úgy éreztem, már képes vagyok elfogadni, hogy van egy húgom és egy bátyám. Hisz' ez nem is olyan szörnyű: Logant már amúgy is imádtam, ez a kis barnahajú teremtés meg egy nagyon aranyos, kedves, szeretetre méltó lény. :)

Nicole: - Tudod mit Sophie? :) Megtanítalak zongorázni.
Sophie: - Tényleg? Jajj de jó! Végre el fogom tudni játszani a dalaimat! <3
Nicole: - Várj... te tudsz dalt írni? :o
Sophie: - Igen! Miért?
Nicole: - Nekem holnapra kéne dalt írnom, de fogalmam sincs, hogy kell.... segítenél?
Sophie: - Hát csak annyi, hogy leírod, hogy mit érzel. Csak rímeket és dallamot is írsz hozzá.... ennyire egyszerű. ;)
Nicole: - Írjam le az érzéseim? .......... Erre nem is gondoltam....
Sophie: - Igen, de nekem mennem kell. Logan megígértette velem, hogy nem maradok sokáig..

Sophie ismét megölelt, majd távozott. Megint neki fogtam a dalírásnak, de semmi. Nem megy. Fogalmam sem volt, mit írjak a papírra. Mindenféle érzés kavargott bennem. Nem értem, hogy írjam le őket.

Esteledett. Már kezdett sötétedni. Leültem a TV elé. Elkezdtem kapcsolgatni a csatornákat, de semmi érdekes nem ment. Elbóbiskoltam... jobban mondva elaludtam. Hajnali kettőkor csörög a telefonom, erre keltem fel. James hívott. Nem értettem, miért, de nem vettem fel. Még meg kellett írnom a dalt.

Ismét leültem a zongora elé. Elővettem a papírt, megfogtam ceruzát... és elkezdtem írni. Nem úgy volt, mint máskor. Most csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, és rengeteg ötletem volt. Másfél óra múlva lettem kész. Annyi szenvedés után végre befejeztem. Igaz, más lett, mint amilyet Gustavo kért tőlem, de valami csak kisül majd belőle.

Reggel 7 órakor keltem. 1 óra kellett ahhoz, hogy felöltözzek, megcsináljam a hajam és a sminkem. Felhívtam Kendallt, és megkérdeztem, hogy indulhatunk-e. ( A srácoknak is a stúdióba kellett menni, és megbeszéltük, hogy együtt megyünk. ) Letettem a telefont. 6 perc múlva a fiúk kiabáltak. kimentem hozzájuk, bezártam az ajtót és elindultunk.
Mikor megérkeztünk a stúdióba, megláttam Gustavot. Nem volt valami jó kedvében. :| Szóval kicsit be voltam parázva, mit fog szólni a dalhoz. A fiúk sok szerencsét kívántak, majd bementem a nagyobb zenefülkébe. Leültem a zongora elé. A kövér kételkedve nézett rám...

Gustavo: - Mit csinálsz?
Nicole: - Leülök a zongora mellé?
Gustavo: - Ő.... nem! Én azt mondtam, gyors számot írj. Zongorával nem lehet gyors dalt eljátszani!
Nicole: - Jajj, igen... kicsit más lett, mint amire számítasz. ._.
Gustavo: - Najó, csak fogd be, és kezd el!