My bloglovin.

<a href="http://www.bloglovin.com/blog/8706061/?claim=epgjrzeu8cc">Follow my blog with Bloglovin</a>

Egy lány naplója.* | XVII. fejezet

Ezt a részt Nicole, Nathan és James 

szemszögéből is megfogalmaztam.:)

XVII. fejezet

A remény hal meg utoljára.

~Nicole~

Nicole: - Hogy mi?? James telefonszáma? :O

Melani: - I.. igen. :o .... Nathaaaaaaaaaaan!!

Nathan: - Mivan? Melani, miért ordibálsz?? Szegény Nicole-nak biztos szétszakad a feje..

Melani: - Nathan! Nézd.. itt van James telefonszáma..

Nathan: - Oké.. és mit csináljak vele?

Melani: - Mondjuk menj el a közeli benzinkúthoz és hívd fel! Tudnia kell, hogy itt van Nicole!

Nathan: - Nem kéne megvárni, míg Nicole jobban lesz?

Nicole: - Nath.. jobban vagyok. Csak kérlek.. hívd fel Jamest.

   Nathan sóhajtott egy nagyot. Ránézett a kis papírcetlire, amire James telefonszáma volt írva.. aztán rám nézett. Bólintott egyet és már ki is ment az ajtón. Én csak Melanit néztem nagy szemekkel. Ő pedig a kezemet fogta. Istenem.. annyira jó lenne, ha Nath elérné Jamest. Végre megoldódna minden. Értem jönne, haza vinne, és élhetném az eddig életem... de csak reménykedni tudok.

Melani: - Jólvan... Nath felhívja Jamest és minden rendben lesz. Nekem viszont mennem kell...
Nicole: - Hova mész?
Melani: - Hát a kisállat menhelyre, ahol részmunkaidős állásom van. Muszáj dolgoznom valamit. Nem sokat fizet, alig valamit, de ez is több a semminél. Itt hagyhatlak ugye? :)
Nicole: - Persze Mel. :) Mikor jösz?
Melani: - Nem tudok biztos időpontot mondani. Nathan majd jön valamikor. Addig legyél jó kislány... remélem nem fogsz elszökni. :D
Nicole: - Haha, nagyon vicces. Nem fogok megszökni, ígérem. :D

Melani rám kacsintott, aztán elment. Fél óra múlva rájöttem, hogy iszonyatosan egyedül vagy és unatkozom. Elkezdtem a plafont bámulni. Nekiálltam dudorászni, közben meg az ujjaimmal játszottam. Körülbelül másfél óra elteltével felültem az ágyon, mert már elzsibbadtam a sok fekvéstől. Aztán elkezdtem magamban beszélni: "Még hogy elszökni, pff... azt sem tudom, milyen messze vagyok az otthonomtól. Vagy, hogy egyáltalán hol lakok. Na meg biztos járni sem tudok még. Hiszen alig van 3 hete, hogy itt vagyok." Aztán oldalra döntöttem a fejem és a 'most filózok' arcomat vágtam. Vettem egy nagy levegőt, beletámaszkodtam az éjjeli szekrénybe és a lábamra álltam. "Jééé, ez nem is fáj annyira.!" Gondoltam magamban. Közben meg de, eléggé fájt, de tűrhető volt. Szóval rosszabbra számítottam. Majd elengedtem a szekrényt és lassan elindultam a konyha ajtó felé. Sikerült és még el sem estem. Ide-oda járkáltam a lakásban és közben énekelgettem. Teljesen megfeledkeztem a fájdalmaimról. Igazán jó érzés volt 3 hét fekvés után újra lábra állni.
   A 'nagy szaladgálás' közben megéheztem. Kimentem a konyhába és belenéztem a hűtőbe. "Hmm, alig van benne valami." beszéltem hangosan ismét. Viszont volt benne egy viszonylag frissen elkészített gyümölcssaláta. Kivettem, kerestem egy evőeszközt, kimentem a teraszra és leültem Melani hintaszékébe. A hintaszék mellett volt egy asztal. Volt rajta egy kis pénz. Először nem érdekelt... aztán leesett. Nathan nem vitt magával pénzt, így tuti nem tud telefonálni. "Király. De Nathan okos fiú, biztos szerez valahonnan pénzt... " nem is rágtam magam tovább rajta.  Rá 10 percre elkezdett szakadni az eső. ( Olyan nyári zápor "fílingű' volt. ) De nem érdekelt. Olyan jól esett a szabad ég alatt, a friss levegőn ücsörögni. Ahogy ott ücsörögtem, egyre több -és több emlék tört fel bennem. Emlékszem Carlosra és az állandó 'zabálhatnékaira' imádatára, a mindig okoskodó de édes Loganre, Kendallre, hogy ő volt életem első igazi és boldog szerelme, a testvéreimre... és arra, hogy ki vagyok én. Aztán az is beugrott, hogy hol lakok. A gyönyörű Palm Woods, a jövendőbeli hírességek otthona.
   Miután megettem a salátát, a tálat leraktam az asztalra. És csak néztem ki a fejemből. Néztem a tájat, a naplementét. A szél enyhén fújt. A gyümölcsfák sötétzöld leveleit mozgásban tartotta. A felhők csodásan úsztak át az éppen lefelé tartó nap sugarai között. A madarak csicseregtek. Olyan megnyugvást sugalt az egész... ilyet még nem éreztem. Az embert jó érzéssel tölti el. Kis idő múlva elállt az eső... én pedig elaludtam.

~Nathan~ 

   A benzinkút, ahova el kéne jutnom, hogy felhívjam Jamest, majdnem 45 percre van az otthonomtól. Persze gyalog, mert semmiféle járművel nem rendelkezek. Megmondom őszintén, az egyik felem értesítené Jamest a történtekről, a másik felem nem. Igen, Nicole-nak jobb lenne. Haza kerülne a családjához és rendes orvosi ellátást kapna. De... az a baj, hogy érzek valamit iránta. Nem szeretném őt elveszíteni. Pedig ha visszakerül Jameshez, biztos, hogy teljesen elfelejt engem.

   Egész úton gondolkoztam, így úgy tűnt, hogy hamar odaértem a benzinkúthoz. Odaszaladtam a telefonhoz és elővettem a cetlit, amire James telefonszáma van írva. Mikor készültem tárcsázni a számot, rájöttem, hogy nem hoztam magammal pénzt. Bementem a kasszához, hogy kérjek egy kis pénzt. A pult mögött egy középkorú férfi volt dús szakállal, haja nem nőtt. A tekintete durva volt és ijesztő. Egy piros overál volt rajta, ami tele volt mindenféle folttal. A névtáblája mellkasa jobb oldalán volt, a Jeff név volt rá írva.

Nathan: - Őőő... Jónapot kívánok. A nevem Nathan. Messziről jöttem, hogy telefonálhassak, de elfelejtettem pénzt hozni magammal...
Jeff: - És mit akarsz kölyök?
Nathan: - Nem tudna nekem kölcsön adni egy kis pénzt?
Jeff: - Figyelj kisöreg... a pénzemért megdolgozom és nem azért vagyok itt, hogy jött-ment idegeneknek szétosztogassam..
Nathan: - Kérem.. Muszáj telefonálnom. Az egyik barátnőm balesetet szenvedett és fel kell hívnom a barátját, aki messze van innen. Kérem. Legyen szíve.
Jeff: - Jólvan fiam, nesze. Itt a pénz.
Nathan: - Nagyon köszönöm uram.! Esküszöm, visszafizetem, amint tudom.!


~James~

    A kanapén ültök, a telefonom az előttem lévő asztalon van. Remegő lábakkal várom, hogy a rendőrségtől érkezzen egy hívás Nicole-lal kapcsolatban. Az eltűnése után 1 nappal nem bírtam tovább és betelefonáltam a rendőrkapitányságra. Mindenki iszonyatosan stresszel miatta. A kishúga, Tori, de főleg Logan rettenetesen kivannak készülve. De akkor is... nekem a legrosszabb. Hiszen ő a mindenem, az életem értelme. Alig alszom éjszakánként és akaratlanul rossz dolgokra gondolok. "Mi van, ha elrabolták? Vagy talán rosszabb. Nem, ez lehetetlen." -És még hasonló gondolatok futottak át rajtam nap, mint nap. 
   Csak bámultam magam elé üres tekintettel, amikor egyszer csak megszólal a telefonom. Úgy megijedtem, hogy nagyon gyorsan és hirtelen felugrottam, felkaptam a telefont és félve beleszóltam...

James: - Halo! Rendőrség?!
Nathan: - Szia, Nathan vagyok.
James: - Szerintem ez téves lesz...
Nathan: - Nem, nem az... figyelj, Nicole kért meg, hogy hívjalak fel. 
James: - Hogy.. hogy mit mondasz, mit beszélsz??? Nicole? Nicole Page???
Nathan: - Azt nem tudom, mi a vezeték neve, mert nem sok mindenre emlékszik...
James: - Mivan?? Haver, beszélj már érthetően!!!
Nathan: - Oké, de akkor ne szólj közbe a mondat felénél... Szóval: Nicole balesetet szenvedett nem messze az otthonomtól. A húgom és én megtaláltuk, és most nálunk van. 
James: - Hol van az a 'nálunk'?? És nincs baja?? Eltört valamije? Hogy van??
Nathan: - Jól van. Megzúzódott pár csontja, meg enyhe amnéziát kapott, de ezektől eltekintve jól van.
James: - És ezalatt a 3 hét alatt végig nálatok volt??
Nathan: - Igen. Azt szeretné, ha érte jönnél...
James: - Úristen, felfoghatatlanul boldog vagyok!! Persze, amint letettem a telefont, indulok is! Hova menjek?
Nathan: - Los Angeles után 45 percre van egy romos autószerelő műhely. Ott az út kettéágaz, jobbra fordulj. Onnan mész tovább egyenesen fél órát, ott lesz egy benzinkút, innen telefonálok most. A benzinkúttól menj egyenesen addig, amíg nem látsz megy egy poros, keskeny utat. Hajts rá és menj tovább. Meglátsz majd egy kis fa házat. Ott lakok a húgommal és ott van Nicole is. 
James: - Értem. Leírtam. Köszönöm, hogy hívtál. Máris indulok!

   Kinyomtam Nathan-t, a telefont meg a cetlit zsebre vágtam, lerohantam a kocsimhoz, beleültem és már el is indultam.