Egy lány naplója.* | XI.fejezet

IX. fejezet

Jobban vagyok... de egyedül

   Egy 17 éves lány vagyok... és terhes. Egyszerűen nem tudom felfogni. Az álmomat, hogy híres énekesnő leszek, nem tudom megvalósítani. 9 hónap múlva egy ártatlan, kicsi emberkének kell a gondját viselnem. De hiszen én képtelen vagyok rá! Fiatal vagyok, és még annyi mindent kell még megtudnom az életről! Fogalmam sincs, hogy kell bánni egy kisbabával.

   Az orvos a "nagy bejelentése" után távozott a szobából. Lesokkolva ültem az ágyon, és kétségbeesetten, nagy szemekkel néztem Jamesra. Majd elkezdtem sírni...

Nicole:  - Kész, tönkrement az életem, elrontottam az egészet!!

James: - Nyugodj meg Nicole... ne sírj kérlek! Találunk valami megoldást, hidd el!

   Én csendben és pityeregve a vigasztaló fiú nyakába borultam... kezdtem megnyugodni. De a könnyeim potyogtak tovább. 10 perc múlva halkan, suttogva szóltam Jameshoz...

Nicole: - Köszönöm.

James: - Még is mit? Hogy itt vagyok veled a helyett a balfék pasid helyett? Neki kéne itt lennie... de... belehaltam volna, ha valami történik veled.

Nicole: - Köszönöm... de ez nem Kendall hibája, hanem az enyém. Ha nem csókollak meg.........

James: - Nem miattad van az egész- Én is ugyanúgy hibás vagyok, mint te Nicole. 

   Ezek után benyitott Gustavo és Kelly. Gustavo csak mutogatott rám, és rövid szavakat nyögött ki. Kelly nyakon vágta, majd kérdeztek...

Gustavo: - Hát te meg mi a jó szalonnás rántottát műveltél magaddal?!?!?!

Nicole: - Leestem a lépcsőn... de..... van ennél nagyobb probléma is...

Gustavo: - Még is mi lehet ennél nagyobb probléma???

Nicole: - Én....... ter....... terhes vagyok.

   Gustavo és Kelly fejére kiült a WTF. Szóltunk nekik, próbáltuk őket magukhoz téríteni, de semmi. Teljesen le voltak fagyva. James fölállt mellőlem, majd a mutatóujjával megbökte a főnököt. Úgy eldőlt, mint egy rosszul rögzített faoszlop. Annyira nevetséges volt, hogy a szám sarka irányt váltott, és felfelé kanyarodott. :) Kelly és Gustavo összeszedték magukat, James rám mosolygott, majd megszólalt....

James: - Menjünk haza Nicole. :)

Nicole: - És a koncert?:o

Gustavo: - Lemondjuk a koncertet.... fontosabb az egézséged.

Kelly: - De senki nem tudhatja meg, hogy gyereket vársz... ártana a hírnevednek.

   Már sötét este volt. Egyetlen egy felhő sem volt az égen. A telihold és a csillagok bevilágítottak az egész várost. A levegő fülledt volt. A pálmafák lombját mozgatta az enyhe, hűvös szellő.

   James, Kelly, Gustavo és én kijöttünk a kórházból. Örültem, hogy hazamehetek erről a borzalmas helyről. De valami elrontotta az örömömet. Valami olyat láttam, amit nem akartam. Valami, amitől tátva maradt a szám... egyszerűen nem hittem a szememnek. Láttam, hogy Kendall és Lexy csókolóznak. Becsaptak... az a 2 ember, akiket a világon mindennél jobban szeretek... a pasim és a legjobb barátnőm. Én csak álltam ott, mint egy idióta... és egyszercsak lecsordult egy könnycsepp az arcomon. Mikor Kendall észrevett, odajött hozzám, és elkezdett mentegetőzni.

Kendall: - Nicole kicsim, én............

Nicole: -  Nem vagyok a kicsid! Én nem vagyok neked senki!

Kendall: - Kérlek ne haragudj! Nem akarlak elveszíteni, nagyon szeretlek!

Nicole: - Aha, persze. Sok hazugságot hallottam már... de ez a legnagyobb hülyeség, amit eddig valaha, valaki mondott nekem.

Kendall: - Na, állj! Nem is nekem kéne itt bocsánatért esedeznem. Te is csókolóztál Jamessal, úgyhogy kvittek vagyunk!

Nicole: - Szóval ezt csak azért csináltad, mert én és James........... najó. Tudod mit? Felejts el. Legyetek boldogok Lexyvel!

  

 Miután befejeztem a mondatot, sírva megfordultam, és lementem a tengerpartra. ( a kórházhoz nagyon közel van a part ) A szél már jobban fújt a parton. A hajamat belesöpörte a könnyes arcomba. Egyedül, mezitláb sétáltam a parton a lágy, langyos homokba. A bokám eszméletlenül fájt, de nem törődtem vele. A szívemben a fájdalom sokkal nagyobb volt.

   1 óra séta után leültem a homokba. A szél felszárította a könnyeimet. Csendben bámultam a csillagos eget. Pár perc múlva James jött oda hozzám, és leült mellém csendben a homokba.

James: - Nem fázol?

Nicole: - Nem.

5 perc múlva megint megkérdezte...

James: - Biztos nem fázol?

Nicole: - Igen.

Csak csendben néztük a csillagokat az égen, majd megint megszólalt.

James: - De látom, hogy fázol.

Nicole: - Jajj James, nem fázok!

James: - Jajj Nicole, nem veszed észre, hogy csak átakarlak ölelni? :)

Nicole: - Ölelj át James!

   És megint elkezdtem sírni. Csak zokogtam, zokogtam, és egy kérdést hajtogattam egyfolytában.... Miért? Majd James megszólalt.

James: - Mert Kendall egy idióta, és nem érdemel meg egy ilyen csodálatos lányt.

Nicole: - Dehogy vagyok én csodálatos. Egy hülye vagyok.

James: - Nem! Te egy édes, szeretni való, gyönyörű csajszi vagy. Minden srác olyan lányra vágyik, mint te Nic. :)

Nicole: - Még te is?

James nem válaszolt. 5 percen át bámultuk megint a csillagos eget. Aztán azt vettem észre, hogy James és én egymás kezét fogjuk. Majd megcsókoljuk egymást.

James: - Nem..... én csak téged akarlak! <3