Crazy Pairs. | II. fejezet

Figyelem! Új szereplő a láthatáron! 

Jellemzését megtaláljátok a szereplők között!

Neve: Celina King. ( ejtsd: Szelina King. ) 

II. fejezet

Első nap az iskolában = A legrosszabb nap a Világon

~Carlos~

   Hétfő és reggel. Utálom ezt a két szót. Hajnali fél 6 óta fent vagyok, ugyanis a szomszéd kutyája úgy ugatott, hogy felébresztett és utána nem tudtam visszaaludni. Most negyed 7 van és Becky reggelijét gyártom. Tegnap éjfél után került ágyba, mert sok volt a munka a házzal. ( Még most is van egy csomó dolog, amit meg kéne csinálni. ) Szóval, az ébresztőóráját elfelejtette beállítani, így én fogom felébreszteni. 

- Szia Carlos! Mit csinálsz te ilyen korán? :o Ilyenkor még aludni szoktál. :D - jött a konyhába Nonó jókedvűen és leült a pulthoz.

- Szia! Reggelit csinálok az alvó csillámpónimnak. :D És igen, furcsa, hogy korán fent vagyok... de úgy ugatott az a bolond kutya, hogy nem bírtam aludni. - válaszoltam.

- Jaaaaj, de cuki vagy! :D Rebecca biztos örülni fog neki... amúgy meg olyan aranyosak lennétek együtt. :$ 

- Na... Cars a legjobb barátom, nem akarok ezen változtatni. Ha összejönnénk -amit kötve hiszek- biztos vége lenne a barátságunknak... nagyon de nagyon szeretem őt, és nem szeretném megbántani semmivel. - vettem komolyra a szót.

- Öhm, oké. De csak vicceltem. :o Nem kell ilyen komolyan venni. :D Na, megyek még egy kicsit TV-zni suli előtt. 

- Oké, menj csak... én meg megyek, felébresztem Beckyt.

  Nonó elmegy a konyhából, bemegy a nappaliba, a kanapéra ül, és bekapcsolja a TV-t. Én a tálcára rakom a műzlit, amit "csináltam", majd felmegyek az emeletre. Bemegyek Rebecca szobájába, a kaját az íróasztalára teszem, én pedig leültem az ágya szélére.

- "The music sounds better with u, baby. It feels like. It feels like..." - kezdtem el énekelni.

- Carlos.. :3 - szólalt meg Becky és felült az ágyon.

- Csináltam neked reggelit tökmag. :) - mosolyogtam.

- Jajj, de aranyos vagy! Te vagy a legjobb ébresztőóra, nem kell a telefonom. :D - mosolygott Becky és megölelt.

- Tessék, behoztam neked. :) - raktam a tálcát az ölébe.

- Köszönöm. :) - hálálkodott.

- Hányszor köszönöd még meg? :D Ez természetes... nem akarom, hogy éhen halj. :D Na... edd meg a reggelid, öltözz fel és elviszlek iskolába titeket. - megpusziltam Becky homlokát és kimentem a szobájából. 

~Rebecca~

   Istenem, ez a Carlos annyira édes! És az az írás, ami rá van írva a kanálra... mindjárt elájulok! *w*  "Jó reggelt gyönyörűm." Igazán szép és figyelmes gesztus tőle. Ez a nap fantasztikusnak indul, remélem ilyen lesz később is.

   Megettem a reggelit. A tálat az ágyam melletti éjjeli szekrényre teszem. Nagy nehezen kikászálódok az ágyból és a szekrényem elé állok. Keresek valami ruhát, amit megfelelőnek találok az iskola kezdéshez. Kiveszek egy fekete cicanadrágot, egy fehér pólót és egy rózsaszín, kötött pulcsit. Felöltözök, aztán a fürdőszobámban lévő tükörhöz megyek. Nagy tollászkodásba kezdek. Elkészültem mindennel, majd a műzlis tállal a kezemben lemegyek a lépcsőn. Beteszem a koszos edényt a mosogatógépbe, aztán leülök Nonó mellé a kanapéra, és csak mosolygok, mint a "tejbe tök."

- Töröld le ezt a mosolyt az arcodról... megijesztesz. :D - mondta nevetve Nonó.

- Nem megy. :D Olyan jó kedvem van. :D - nevettem én is

- Jókedv? Hétfőn reggel? Te valami UFO lehetsz... - viccelődött.

- Hát figyelj... James húga vagyok. Ő meg egy űrlény, vagy hogy szoktátok mondani. :D 

- Hééé, én nem vagyok űrlény... most megsértődtem. :c - Jött oda durcás képpel James.

- Oké, akkor hogy ne legyél egyedül, Kendall, Logan és Carlos is földönkívüli. :D - nevetett Nonó.

- Haha, ez nagyon jó! :D - nevettem egyre jobban.

- Csajok, indulhatunk? - Lóbálta Los a kocsikulcsot és az ajtó elé állt.

- Igen! - mondtuk egyszerre Nonóval. 

- Legyél jó, és nincs pasizás! Szeretlek húgi. :D - ölelt meg James.

- Jajj, nem ittam tejeskávét! - kaptam a fejemhez.
- Azt is csináltam. :D - mutatott az asztalra Los. - Már 8 éves korod óta minden reggel iszol, nem felejtettem el. :D 

   Gyorsan felkapom a tejeskávét, kimegyünk a házból, egyenesen Carlos kocsijába.

~Noemi~

   15 perc alatt odaértünk a gimihez. Kiszállunk a kocsiból és bemegyünk az iskolába. Hááát... más mint az általános. Nagyon más. Sőt: Ez a gimi más, mint a normális gimik. Minden csupa szín, csupa egyéniség. Mindenki táncol, énekel, zenél a folyosókon... esküszöm, olyan, mint a Victorius című sorozatban. :D 

- Cars... én félek. :o - fogtam meg Carly kezét.

- Nyugi Cass... ez is csak egy gimi. :D - nyugtatgatott.

- Neeem, itt egy csomó tehetséges diák van, én meg átlagos vagyok. 

- Ha átlagos lennél, nem vettek volna föl te bolond. :D Remek táncos vagy, bízz magadban! ;) - ölelt meg Becky.

- Imádlak! :) Na, keressük meg a szekrényünket... remélem, egymás mellett vannak. :D - lelkesedtem fel.

   Elindulunk megkeresni a szekrényünket, de amennyire szerencsések vagyunk, persze, hogy nem egymás mellett vannak. Elég távol vannak egymástól. Bepakolunk a szekrényünkbe és elindulunk megkeresni az osztálytermet, ahol éppen óránk van. Megtaláltuk.

- A B15-ös... ez az nem? - mutattam rá a tőlünk 2 méterre lévő teremre.

   Bemegyünk. Rengeteg új arc. Vannak szimpatikus emberek és kevésbé szimpatikusak is. Van 1 csaj, aki nagyon, de nagyon nem szimpatikus. 2 sráccal beszélget, de ahogy teszi-veszi magát, és ez az iszonyatosan idegesítő kuncogás... kíváncsi vagyok, hogy fog hozzánk viszonyulni.

- Mindenki üljön a helyére! - jött be az ajtón egy húszas éveiben járó, rövid szőke hajú, szemüveges, fehér bőrű, szeplős, eléggé csinos nő. - Már említettem, hogy lesz még két személy, akik ebbe az osztályba fognak járni, csak nem tudtak eljönni az évnyitóra, és az első hetet is ki kellett hagyniuk. Nos, ők mától részt vesznek az osztály minden napi életében. Én Miss. Jesmine vagyok, kérlek lányok, mutatkozzatok be! - nézett ránk a nő.

- Én Carly Rebecca Maslow vagyok... - szólalt meg először Becky.

- Várjunk... James Maslow-hoz van valami közöd? - szólt közbe az egyik lány.

- Öhm, igen... a húga vagyok. 

- Király! Híresség az osztálytársunk! - kiáltott egy srác.

- És miben vagy tehetséges? - kérdezte az a kényes csaj flegmán.

- Énekelek, és rajzolok... de a színészkedés is megy. 

- Én Noemi Cassie Schmidt vagyok, és igen, Kendall Schmidt testvére, mielőtt valaki megkérdezné. Én táncolok... és nekem is megy a színészkedés.

- Na tessék... újabb két elkényeztetett híresség húgocska... nincs túl sok belőletek Hollywood-ban? - szólt be a "nagyon nem szimpatikus csaj."

- Celina! Maradj csendben! Senki nem kérte, hogy kommentálj! - Szólt rá Miss. Jesmine.
- Pff... elnézést... -.- - "kért bocsánatot" flegma stílussal. 

   Az iskola remek. Az osztálytársaink nagyon rendesek, közvetlenek és jófejek. ( Mármint, a többségük. ) A tanárok... hát.. egy részük egész normális. Viszont: ma én is és Becky is kaptunk egy 1-est. Ugyanis dolgozatot írtunk a 4. órában történelemből, és mivel a múlt héten hiányoztunk, lemaradtunk az anyagról. Hiába magyaráztunk a tanárnak, hogy nem voltunk itt és nem tudtunk tanulni, akkor sem tett kivételt. Szuper... Én még nem is kapok majd olyan nagy leszidást, de Rebecca... hajajj. James mindig a legjobbat követeli tőle és szó szerint megeszi, ha 4-esnél rosszabb jegyet visz haza. Azért Kendall sem fogja szó nélkül hagyni, de hát... ez van. 

   Most csöngetnek be. Én vagyok egyedül a folyosón, ugyanis most jöttem ki a WC-ből és még ki kell vennem a könyveimet a szekrényemből. Hirtelen megjelenik Celina, a "görénycsaj" az osztályunkból. Egy pohár turmix van a kezében és nagyképűen, csámcsogva rágózik. Próbáltam a legkevésbé láthatatlan lenni, de amilyen szerencsés vagyok, tuti belém köt. 

- Hé... nem tűnt fel, hogy ugyanolyan fölsőd van, mint nekem? - szólt hozzám.
- Nem. - válaszoltam röviden. Válaszadás közben nem néztem a szemébe.
- Mivan? Félsz tőlem? - kérdezte nagyképűen.
- Nem. 
- Csak ennyit tudsz mondani? Nem?
- Nem... - sütöttem le a fejem. Még mindig kerültem a tekintetét.
- Fú, hallod... te nagyon szánalmas vagy. Anyukád nem tanított meg, hogy ha beszélsz valakivel, annak az illetőnek a szemébe kell nézned?
- Nem élek anyukámmal. - válaszoltam halkan. Viszont kezdtem egy kicsit ideges lenni.
- Jaaa, persze. Te Kendall Schmidt pici, egyetlen, elkényeztetett hugicája vagy.... aki lopja a stílusom. - mondta, és leöntötte a pólómat. 
- Hé! Ez most mire volt jó Celina?! - emeltem fel a hangom.

- Te velem nem kiabálsz! És tanuld meg, hogy ennek az iskolának én vagyok a királynője! Szóval senki nem lehet ugyanolyan ruhában, mint én! Még te sem, "miss híres a bátyám"! - Kiabált. A pólóm felé kapott, belemarkolt, és rántott rajta egy óriásit. Kiszakított belőle egy nagy darabot. ( A póló, ami rajtam van, elég vékony anyagból készült, nagyon könnyen szakad. ) Ekkor már szinte a fél iskola a folyosón állt és körbevettek minket. 
- Na? Megértetted? BTR palánta... - nézett rám vigyorogva. 

   Szó nélkül elrohanok onnan. Kimegyek a suli elé és leülök a lépcsőre. 5 percnyi szégyenkezés és gondolkozás után megjelenik mellettem Becky. Odajön és leül mellém.

- Jól vagy? - karolt át Becca.
- Nem... normális iskolát akarok, normális emberekkel. Ez nekem... túl sok. - válaszoltam lehajtott fejjel.
- Nem adhatod fel már az első nap egyetlen komisz csaj miatt! - bíztatott.
- De ő nem csak komisz, hanem egy idióta, beképzelt, kényes, hülye.... ah... - fogtam a fejem.
- Hé.. hívd fel Kendallt. Biztos érted jön.
- A szekrényemben van a telefonom.
- Tessék, itt az enyém. - nyújtotta Rebecca a telefonját.
- Köszi. :) - mosolyogtam rá. 
- Nincs mit. Na, de én visszamegyek órára. Szólok, hogy jött érted a bátyád. - Becky megölelt engem és visszaszaladt a suliba.

   Bemegyek a telefon névjegyzékébe. Megkeresem Kendall számát a névjegyzékben. Logané épp alatta van. "Hm... inkább Logant hívom föl. Semmi kedvem hallgatni Kendallt és a szidalmazását, az 1-es és a balhé miatt." - gondoltam magamban. 

- Szia Logan... Nonó vagyok... -szóltam a telefonba letörten.
- Hé királylány... mitől ilyen szomorkás a hangod? :o - kérdezte meglepően.
- Ez a legrosszabb nap az egész Világon... értem tudsz jönni? 
- Persze. Rögtön indulok! - mondta és letette a telefont. 

   15 perc múlva itt is van értem Logan. Dühösen vágom be a táskámat a kocsi hátsó ülésére. Ki sem nyitom a kocsi ajtót, átugrom és behuppanok behuppanok az anyós ülésre. Összefont karokkal, lehajtott fejjel motyogni kezdek magamban.

- Hát veled meg mi van? - kérdezte Logan.
- Semmi... - kaptam fel a fejem.
- És... és mi van a ruháddal? :o - rakta fel a kezeimet Logan az égbe, hogy jobban megnézze a tönkrement pólómat. - Te verekedtél? :o - nézett rám nagy szemekkel.
- Nem verekedtem... van egy csaj, aki iszonyat bunkó. Kötekedett, leöntött, elszakította a felsőm és beégetett a fél iskola előtt. Tök jó, nem? 

- Jajj szivem... - ölelt magához Logan. - Figyelj! Hazamegyünk, megiszunk egy forrócsokit, aztán sütök neked valamit... és ha van kedved, nézhetünk filmet is. :) 
- Oké... de.. te sütni? :D Fel fog gyulladni a ház. :D - nevettem el magam.
- Ne nevess. :D Ja, de.. nevess, gyönyörű vagy, ha mosolyogsz. :) - Logan megpuszilta a homlokom és elindultunk haza.

Crazy Pairs. ( Új történet! ) | I. fejezet

Információ: ~valaki~ : így jelölöm, hogy éppen kinek a szemszögéből olvashatjátok a történetet.

I. fejezet.

Újra Los Angeles-ben.

~Rebecca & Noemi~

   Testvére lenni egy popsztárnak sosem volt egyszerű... senki nem állította, hogy az. Nehéz... Állandó költözködés a turnék miatt. Szinte fél évente iskolát kell váltani és eléggé nehezen illeszkedünk be... mert mi vagyunk azok a csajok, aki világhírű sztárokkal élnek együtt. Akik James Maslow és Kendall Schmidt kishúga. A kis elkényeztetett, gazdag, önző sztárhúgocskák. De.. legtöbbször nem vagyunk kiközösítve, sőt: Sokszor mindenki a mi "barátunk" akar lenni, hogy nagyobb népszerűségre tegyenek szert az iskolában. Hála istennek, megtanultuk ezt kezelni. Tudjuk, kik az igazi barátaink. 

~Rebecca~

  

   A nyári turné miatt, ami tulajdonképpen Európában zajlott le, el kellett költöznünk Amerikából, Angliába. Véget ért a nyár és vele együtt a turné is. Én és Nonó a gimnáziumot kezdjük idén. Választhattunk, hogy melyik iskolában szeretnénk kezdeni. Los Angelesben ( A szülővárosunkban ) , a Művészeti Gimnáziumot választottuk. Szeptember első hetén, szombaton értünk a srácok L.A.-i házába, ezért ezt a hetet kihagytuk, nem mentünk iskolába.
Most vasárnap van, és próbáljuk otthonossá varázsolni az "új" házunkat.
   Én a saját szobámban ülök az ágyamon. Körülöttem színes dobozok hevernek. Mindegyikben más -és más dolog van. Magamhoz húzom az egyiket, belenyúlok, és egy kép akad a kezembe. Carlos és én vagyunk rajta. Feltört bennem pár röhejes emlék. A szám mosolyra húzódott, majd a képet az éjjeli szekrényemre tettem.
- Hahóó! Egy Rebecca nevű csillámpónit keresek.. Nem látta kedves? A Carly névre is hallgat... -nyitott be az ajtón mosolyogva Carlos
- Most kezdjek el nyihogni? Vagy... milyen hangja van egy csillámpóninak? :D - feleltem nevetve.
- Bolond lány.. :D Tökmag, James lent pakol és megkért, hogy szóljak, hogy vidd el Fox-ot sétálni. :) - mondta Los és leült mellém, az ágyra.
- Jaaaajj... én is pakolok... - forgattam szemeim.
- Mit pakolsz? - kérdezte kíváncsi hangon Carlos és belenyúlt az egyik dobozba.
- A személyes holmijaim... képek, fotók, rajzok... tudod, amiket segítened kellett volna felhozni, de nem tetted.
- Jujj, bocsi picúr... elmentem fagyizni helyette. :o - fogta a fejét a feledékeny srác.
- Ó, szóval fagyizni? :D Jólvan Carlos, ezért még kapsz. :D De most nem kínozlak meg... most kiengesztelhetsz azzal is, ha eljössz velem kutyát sétáltatni... és veszel nekem fagyit. :D - néztem nagy, kiskutya szemekkel Losra.
- Oké, menjünk... de nehogy azt hidd, hogy félek tőled! - Carlos nyomott egy puszit az arcomra és a lépcsőn lefelé szaladva kiabált vissza: - A ház előtt megvárlak!
- Fel kéne venni egy dzsekit... odakint most állt el az eső. - gondolkoztam hangosan. Elkezdek túrni a dobozok között, mikor beugrott, hogy a ruhámat a nappaliban hagytam, a fehér kanapén. Pfú, James-től biztos kapok... utálja, ha rendetlenséget hagyok magam után.
   Lementem a lépcsőn a nappaliba. James éppen a konyhában csinál valamit, háttal áll nekem. Én addig halkan a kanapéhoz lopakodok, hogy ne vegyen észre. De az a sok papír, meg zacskó, amik a földön hevertek, megakadályozták a hang nélküli lábujjhegyen való közlekedési módszerem. Rájuk lépek és hirtelen hanyatt vágom magam.
- Te jó Isten, jólvagy Carly?? - szaladt hozzám James aggódva és felsegített
- Jól vagyok... csak ez a sok hülye izé... megcsúsztam rajtuk.
- Szuper... akkor el tudod pakolni a ruháidat a kanapéról. Ja, és az "izéket" is felszedhetnéd majd a földről, ha lesz időd. - nézett rám James kissé mérgesen
- Hááát, igen... de most küldtél el kutyát sétáltatni... most ez hogy is van, kedves bratyókám? :D
- Majd akkor elpakolsz, ha kivitted Fox-ot. Tudod, hogy nem szeretem, ha kupit csinálsz..
- Tudom, tudom... na, hol van az a dög? :D Foooox! - kiabáltam a kutyának, aki 3 másodperc múlva már mellettem is termett. Leguggolok hozzá és a fekete, rózsaszín színű tappancsnyomokkal díszített pórázt ( amit én vettem neki. :D ) a nyakörvére csíptettem.
- Na, akkor indulás! - jelentettem ki, majd rántottam egyet finoma Fox pórázán, jelezve, hogy jöjjön utánam.
- Hohohó, kisasszony! Állj csak meg! Egy szál pólóban nem mehetsz sehová. Vegyél fel egy pulcsit, vagy egy vékonyabb kabátot... nem rég állt el az eső, kicsit lehűlt a levegő. - okoskodott James. Persze, tudom, hogy csak jót akar és hogy apát szeretné helyettesíteni, ezért eltűröm és szót fogadok neki.
- Oké... egyébként is egy dzsekiért jöttem le, csak megfeledkeztem róla.^^ Öm, Carlos is jön velem, ne keressétek. :) Sziasztok! - azzal ki is mentünk a lakásból. Carlos a járdán ül és kavicsokat dobál az út túloldalára. Kapucni a fején. Látszik rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik...
- Calos! - szóltam oda neki. - Indulhatunk?
- Persze. Azt hittem, már sosem jössz. :D - mosolygott rám Los és megölelt. - Akkor indulás.



~Noemi ~

   Kendall és én a garázsban rámolunk. Pontosabban ő rámol, én pedig egy kis fehér sámlin üldögélve internetezek a telefonomon. Egy cipőt keresek, amit a múltkor láttam a neten laptopozás közben. Nagyon megtetszett és meg szeretném venni, de a bolond fejemmel elfelejtettem elmenteni, vagy kiírni egy papírra az oldal nevét, ahol találtam. Remek... ráadásul még az e havi zsebpénzemet sem kaptam meg Kendall-től a költözködés miatt.
- Cass, idejönnél és segítenél végre valamit?! Ha egyedül csinálom, még holnap utánra sem végzek. - szólt Kendall mérgesen.
- Mindjárt, mindjárt... csak még...
- Nincs mindjárt, megy csak, meg de. Jössz és segítesz! - parancsolt rám. Ekkor kaptam egy SMS-t Becky-től. "Carlossal együtt sétáétatjuk Fox-ot... szószerint! Együtt fogjuk a kutyapórázt! Olyan cuki ez a srác! :$" Miután elolvastam az üzit, mosolyra húzódott a szám. Édes ez a lány... Carlos legkisebb megmozdulásáért is rajong. Hm... mondjuk én is így viszonyulok Loganhez, szóval... megértem. Éppen írni kezdem a választ a barátnőm üzenetére, mikor drága bátyám kikapja a kezemből a telefonom és zsebre vágja.
- Hééé! Add vissza! - kiabáltam rá.
- Csak akkor, ha segítettél egy kicsit.
- De Becky írt és válaszolnom kell neki! - mentegetőztem.
- Nem érdekel! Nyomás, pakold ki a dobozokat! - parancsolt rám Kendall.
- Hát én pedig akkor is visszaszerzem a telóm... - mondtam halkan, odaszaladtam a testvéremhez és kikaptam a zsebéből a készüléket.
- Naaa, adod vissza te kis szemtelen! :D - kezdett el nevetni a testvérem. Hátulról rám támadt és elkezdett csikizni.
- Oké, oké, oké, oké Kendall!! Ne csikizz, segítek, csak hagyj békén! - kiabáltam és  közben próbáltam kiküzdeni magam drága bátyám karjai közül.
- Rendben, de a telefon nálam marad. ;D
- Sziasztok.. végeztetek már? - jött be Logan a garázsba.
- Neeeeeeem, mert a drága kishúgom egyfolytában kockul és nem hajlandó segíteni! - vágta rá Kendall
- Na de királylány.. hát szabad ilyet? :D - kérdezte nevetve Logan.
- Igen! :D Cipőt akarok rendelni, plussz Rebecca is írt. Kendall el vette a telefonom! :D - válaszoltam nevetve. Logan nem mond semmit, csak odajön hozzám és hátulról megölel.
- Visszaszerzem a telefonod, aztán elszöksz Kendall-től és megnézünk egy jó kis vígjátékot. ;) - súgta a fülembe.
- Haver... add csak ide Nonó telefonját. Nyugi, nem kapja vissza... csak nem szeretném én se, ő se, hogy baja essen, amíg dolgozol. Gondolom te sem akarsz neki újat venni. :D - mondta Logan Kendallnek széles mosollyal az arcán.
- Oké, tessék.. vigyázz rá. - adta oda Kendall a telefont Logannek.
- Na, szia tesó... majd megnézem, hogy állsz... - mondtam és a garázsajtó felé vettem az irányt.
- Hová-hová kisasszony? :o - kérdezte a bátyám nagy szemekkel.
- Megyek, megnézünk egy filmet Logannel. ;D És köszi a telefont. :P - mondtam mosolyogva és közben csúfolódóan nyújtogattam a nyelvem.
- Ezért még kapsz! - kiabált utánam Kendall. Logan és én nevetve megyünk fel a szobámba. Bekúszok az ágyamba és egy puha plédet magamra terítek. Logan mosolyogva néz rám, aztán a sok száz CD és DVD között kezd el kutakodni... majd kiválaszt egyet és beteszi a DVD lejátszóba.
- Háh, ez az egyik kedvenc filmem! :D - mutogattam a TV-re.
- Tudom, azért választottam ezt.... meg azért is, mert olyan aranyosan nevetsz. :3 És ezen a filmem sokat lehet röhögni. - mosolygott Logan.
- Na, gyere ide hozzám. :D - csúsztam arrébb. Logan feljön mellém az ágyba, neki támaszkodik a falnak és ő is betakarózik. Körülbelül 45 perc múlva Kendall jött be a szobámba.
- Hát itt meg mi folyik? - kíváncsiskodott.
- Filmet nézünk. - feleltem.
- Oké, jövök én is! - mondta Kendall és feljött ő is az ágyra és közénk furakodott. Remek... végre lehetett volna valami Logan és köztem, erre a drága bátyám tönkreteszi az esélyt az első csókra.

Egy lány naplója.* | XVIII. ( utolsó ) fejezet

XVIII. fejezet

A nevem Nicole. 

~James~

   Nathan hívása után azonnal a parkolóba siettem a kocsimhoz. Beleültem az autóba. Épp beindítani készültem, amikor Kendall kopogott az ablakon. Letekertem és megkérdeztem, mit akar.

James: - Mi van haver?? Most nagyon nem érek rá, rohanok!

Kendall: - Láttam, hogy jössz le... meg akartam kérdezni, hogy elviszel-e boltba. Vennem kéne pár dolgot. 

James: - Figyelj Kendall, most nem megy. Tudom hol van Nicole és érte kell mennem. Most!

Kendall: - Tu... tudod hol van Nicole?? O.o Oké, a bolt várhat. Indulás!

   Kendall beült az anyósülésre és elindultunk Nicole-hoz. Hosszabbnak tűnt az út, mint gondoltam, mert a drága haverom végig kérdezősködte az egész utat, pedig gondolhatná, hogy alig tudok valamit.
 


~Nicole~

 
   Körül-belül 2-3 óra múlva felébredtem. A zápor elállt, a levegőben érezni lehetett az esővíz szagát. Az ereszről csöpögtek a vízcseppek. A nap erősen sütött, a felhőket pedig fújta az enyhe, hűvös, de kellemes szél. A madarak vidáman csicseregtek. Mikor kicsit magamhoz tértem az alvás után, ajtócsapódást hallottam. Gondoltam, biztos Nathan vagy Melani jött haza. Szépen lassan felálltam a székből, a tálat az asztalról a kezembe vettem és bevittem a konyhába, és a mosogatóba tettem. Majd ismerős hangokat hallok a bejárat felől. Kissé megijedtem, de nem foglalkoztam vele. Megnyitottam a csapot és nekiálltam elmosogatni a koszos edényeket. Pár másodperc elteltével megint hallom a hangokat. Elzártam a csapot és fülelni kezdtem. Aztán nyílni kezdett az ajtó és a nevemet kiáltották. Ezt a hangot egyből felismertem. Azt hittem, hogy képzelődök. Nem hittem a fülemnek. Kibicegtem a konyhából és megláttam Jamest és Kendallt. "Úristen." Csak ennyit mondtam... és leültem az ágy szélére. Aztán elkezdtem magamhoz beszélni hangosan.

Nicole: - Hát én megőrültem. Tiszta bolond vagyok...
James: - Hahóóó, Nicole! Nem szeretnél hazajönni? :)
Nicole: - Úgy is csak képzelődök.. Annyira hiányoznak a srácok, hogy az agyam kivetíti őket... megőrültem? Meg hát...
Kendall: - Nicole, nem őrültél meg.. tényleg itt vagyunk. :D
James: - Szivem... gyere haza.:)

   Én csak szótlanul ültem az ágyon és ráztam a fejem. James odajött és leült mellém. Óvatosan és finoman átölelt.

Nicole: - Te igazi vagy... iga...igazi vagy?? :O
James: - Persze. :) Jajj, Istenem, de édes vagy. :) Annyira hiányoztál... mindennek vége, oké? :) Gyere kicsim, hazaviszünk. :)
Nicole: - James! Kendall! Annyira örülök, hogy itt vagytok! *0* Vigyetek innen, nagyon gyorsan! Hiányoztok, hiányzik az életem, minden... jó, igaz, még fáj a karom, a lábam, meg még sok minden, de nem érdekel! Elakarok mindent felejteni... Shane-t, ezt a balesetet...

   A mondatom közepén hirtelen betoppant Nathan és Melani.

Melani: - Hii, húúú, háát... ők.. BTR.. James és Kendall!! *__*
Nathan: - Bocs srácok.. a húgom írtó nagy rajongótok..
Kendall: - Semmi baj.. imádjuk a rajongókat. ;)
Nicole: - Nathan... nagyon nagyon köszönöm, hogy szóltál Jamesnek. :)
Nathan: - Ugyan.. nincs mit. :) A húgom BTR rajongó én meg Sasha Diamond rajongó vagyok ;)
Nicole: - Várj csak... azt mondtad, Sasha Diamond? :o De honnan.....
Nathan: - Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek... de könnyű volt.. a vonások... :D
James: - Na... indulunk vagy ideköltözünk? :D
Kendall: - Wáh, induljunk! Hiányzik a csajom. :D
Nicole: - Milyen csaj? :D
James: - Tori és Kendall... szóval.. "Tendall" lettek. :D
Nicole: - Jujj, dejó! Gratulálok! :D Na.. induljunk már! :D

   James felsegített az ágyról. A ház előtt még búcsút vettünk Nathan-től és Melani-tól. A búcsú nehéz volt... mind a ketten igazán remek emberek és nagyon megkedveltem őket. Beültünk a kocsiba. Elindultunk, de alig mentünk 10 másodpercet, James tolatni kezdett. Leengedte a kocsi ablakát és odaszólt Nathan-éknek.

James: - Hé, srácok... nem jöttök velünk? :D
Melani: - Hogy... hogy költözzünk oda hozzátok? :o Dehát nincs pénzünk bérelni a lakást a szállodában és kajára sincs... és csak a terhetekre lennénk.
Kendall: - Figyi, majd mi mindent állunk... van elég pénzünk, elhihetitek. ;D
Nathan: - Fú, fiúk.. ezer hála!

   A testvérpár beült az autóba és elindultunk vissza, Los Angeles-be. Az út eléggé hosszú volt. Furcsa, hisz mikor idefelé vezettem, nem éreztem, hogy sokáig tartott volna.
   Hosszú idő után végre megérkeztünk. Felmentünk lifttel a lakásba. Mindenki iszonyatosan örült nekem. Sophi úgy megölelgetett, csak úgy sajgott mindenem. :D Iszonyatosan jó érzés volt végre újra itthon lenni. A húgom, a nővérem, és a srácok már rettenetesen hiányoztak. Végre minden a régi. Kivéve... az új lakótársakat. :)

Nicole: - Új lakótársakat hoztam. :D Ők itt Melani és Nathan. Testvérek. :)

   Láttam Logan szemében, hogy Mel bejön neki. :D

Logan: - Szóval Melani... ezt minden embertől megszoktam kérdezni első találkozáskor: Hány kiló a pasid? :D
Melani: - Haha.. szingli vagyok. :D
Logan: - Hm, nincs több kérdésem. :D Gyere, körbevezetlek a Palm Wood-ban. ;)
James: - Haver, Nathan sem járt még itt... :D
Logan: - Jaaa, gyere Nathan te is. :D

   Loganék 20 perc múlva visszaértek. A srácok már azon filóztak, hogy el kéne menni valahová és csinálni kéne valamit... azon gondolkoztam, hogy nem tűnik föl nekik, hogy "enyhén összetörtem" magam a balesetben?

Nicole: - Skacok... öm, én nem tudok sehova menni, bocs. :D
James: - Igaz is... az én kicsikémnek gyógyulnia kell. :D

   Abban a pillanatban Gustavo berontott az ajtón és bejelentette a BTR világturnéját. Kitalálta, hogy én leszek az "előzenekar" és velük együtt utazom.

James: - De Gustavo... Nicole-nak gyógyulnia kell... így sérülten nem tud táncolni a színpadon meg ugrándozni.
Gustavo: - A turné csak 1 hónap múlva kezdődik James... ma csak a próbakoncert lenne.
Carlos: - Amúgy is.. honnan tudod, hogy hazakerült Nic? :o
Gustavo: - Épp jöttem hozzátok szólni a turnéról, mikor Logan-t és barátait megláttam a halban. Elmesélte, hogy a szöszi itthon van, innentől kezdve minden oké. ;)
Kendall: - Nem oké... Nicole nem tud színpadra lépni.. nem látod, hogy néz ki? :o
Nicole: - Kösz Kendall... én is szeretlek. :P
Kendall: - Jójó, tudod, hogy nem úgy értettem na. :D
Gustavo: - Kicsit rendbe szedi magát, Tori, Sophi és az új barátnőtök biztos segít neki. A táncolást meg a színpadi mozgást akkor hanyagoljuk. Lerakunk egy széket a színpad közepére és elénekel egy lassú számot... mondjuk a Love Alone-t.
Nicole: - Nekem oké. :D És James kísérhet zongorán? :3
Gustavo: - Felőlem... Na, én akkor lelépek. 30 perc múlva legyetek a parkolóban. A főtéren lesz a koncert. Császtok.


   Azzal Mr. G-Rocque már ki is ment az ajtón. Szokás szerint bevágta maga után, mit pedig szokás szerint megijedtünk... pedig már igazán megszokhattuk volna. James adott egy puszit a homlokomra, rám mosolygott, majd utasította a lányokat, hogy segítsenek nekem átöltözni, felrakni a Sasha parókát és megcsinálni a sminkem.

   Viszonylag hamar elkészültem. A ruha, amit felvetem nem volt olyan merész, de visszafogott sem. Átmenet Sasha és Nicole stílusa között. Igaz, mind a kettő én vagyok, de Sasha stílusa nem éppen hozzám való. A ruhához lapos talpú cipőt vettem fel, hiszen most nem bírnék megállni magassarkúban. Az öltözéket feldobtuk egy kis kiegészítővel: nyaklánccal, órával és egy karkötővel. A hajamról nem nyilatkoznék... az rózsaszín. :D
   Gyorsan a többiek is rendbe rakták magukat és lementünk a parkolóba. Lent ugyanaz a fehér limuzin várt minket, ami idehozott engem. Ezzel a "csodajárgánnyal" kezdődött minden... mondjuk. :D Szép emlékeket idéz fel bennem. ... 10 perc múlva a főtéren voltunk. Rengeteg, és még annál is több rajongó üvöltötte egyszerre a banda nevét és a nevemet... illetve Sasha nevét. Felkonferálás nélkül sétáltunk fel Jamessel a színpadra. Ő leült a fényes, fekete zongora mögé, én pedig a zongora mellett elhelyezett magasított fekete székre. James játszani kezdett. Épp el kellett volna kezdenem énekelni, de nem ment. Valami gátolta azt, hogy a hangom kijöjjön belőlem. Egy belső hang suttogott nekem valamit... valamit, amit meg kellett tennem. 

Nicole: - Jó estét! Sajnálom, hogy félbeszakítom ezt a gyönyörű dalt... de valami nem hagy nyugodni. Amit most tenni és mondani fogok, lehet, hogy megutáltatom magam... megint. Biztos ismeritek az érzést: Amikor másoknak akarunk megfelelni és elfelejtjük, hogy kik is vagyunk valójában. Másnak mutatjuk magunkat azért, mert mások véleményét fontosnak tartjuk. De rájöttem valamire: Nem jó, ha másnak adjuk ki magunkat. Mindig legyünk önmagunk és sose szégyeljük a személyiségünket, a kinézetünket. ...

   Levettem a parókát a fejemről és a földre dobtam. Megráztam a hajam és a nagy tömegbe néztem. Mindenki mutogatott és döbbent arccal bámultak. 

Nicole: - Igen... ez vagyok én. Emlékeztek még arra a lányra, aki rosszul kezdte a pályafutását? Arra a lányra, akiről azt hittétek, hogy fél kiállni elétek és hazug. Nos, ez a lány én vagyok. A Nevem Nicole. Nicole Page. A hajam szőke, és nem rózsaszín. Nem szeretem a fekete, csillogót, mini rucikat. A szemem nem kék, hanem barna. És nem vagyok hazudós, sem gyáva. Én csak egy átlagos lány vagyok, akinek megadatott egy óriási lehetőség és éltem vele. Csak éppen nem úgy, ahogyan kellett volna. Azt gondolom, hogy ha szeretitek a zeném és a hangom, nem fogtok megutálni és kiálltok értem. Sőt... nem is kérem, hogy szeressetek, mint embert. De a zenélést értetek csinálom... a rajongóimért. Azt szeretném, ha mindenki boldog lenne... 

   Folytattam volna a mondandómat, de a közönség elkezdett tapsolni és éljenezni. Remekül éreztem magam, megkönnyebbültem most, hogy elmondtam az igazságot. Ekkor a fiúk feljötte a színpadra és csoportosan megöleltek. "Büszke vagyok rád." Hangzott James szájából és megcsókolt.
 

Nos, ez az én történetem. Itt jött egyenesbe minden: az életem, a karrierem. Megtanultam és már tudom pontosan, hogy ki vagyok. A nevem Nicole. Egy szőke hajú, barna szemű, olykor hisztis, de életvidám és egyszerű lány, aki kislányként nagyot álmodott. Mostmár biztosan állítom: A kislány álma beteljesült. Elértem amit mindig is akartam és köszönöm az életnek ezt a csodás lehetőséget. Mikor még rajongóként a szobámban kuksolva hallgattam a szebbnél szebb Big Time Rush dalokat, a srácok megtanítottak valamire: "Soha ne add fel!" Én hallgattam rájuk és most itt vagyok. A világ legklasszabb városában, a világ legszuperebb barátaival és a világ legédesebb pasijával.

               

My bloglovin.

<a href="http://www.bloglovin.com/blog/8706061/?claim=epgjrzeu8cc">Follow my blog with Bloglovin</a>

Egy lány naplója.* | XVII. fejezet

Ezt a részt Nicole, Nathan és James 

szemszögéből is megfogalmaztam.:)

XVII. fejezet

A remény hal meg utoljára.

~Nicole~

Nicole: - Hogy mi?? James telefonszáma? :O

Melani: - I.. igen. :o .... Nathaaaaaaaaaaan!!

Nathan: - Mivan? Melani, miért ordibálsz?? Szegény Nicole-nak biztos szétszakad a feje..

Melani: - Nathan! Nézd.. itt van James telefonszáma..

Nathan: - Oké.. és mit csináljak vele?

Melani: - Mondjuk menj el a közeli benzinkúthoz és hívd fel! Tudnia kell, hogy itt van Nicole!

Nathan: - Nem kéne megvárni, míg Nicole jobban lesz?

Nicole: - Nath.. jobban vagyok. Csak kérlek.. hívd fel Jamest.

   Nathan sóhajtott egy nagyot. Ránézett a kis papírcetlire, amire James telefonszáma volt írva.. aztán rám nézett. Bólintott egyet és már ki is ment az ajtón. Én csak Melanit néztem nagy szemekkel. Ő pedig a kezemet fogta. Istenem.. annyira jó lenne, ha Nath elérné Jamest. Végre megoldódna minden. Értem jönne, haza vinne, és élhetném az eddig életem... de csak reménykedni tudok.

Melani: - Jólvan... Nath felhívja Jamest és minden rendben lesz. Nekem viszont mennem kell...
Nicole: - Hova mész?
Melani: - Hát a kisállat menhelyre, ahol részmunkaidős állásom van. Muszáj dolgoznom valamit. Nem sokat fizet, alig valamit, de ez is több a semminél. Itt hagyhatlak ugye? :)
Nicole: - Persze Mel. :) Mikor jösz?
Melani: - Nem tudok biztos időpontot mondani. Nathan majd jön valamikor. Addig legyél jó kislány... remélem nem fogsz elszökni. :D
Nicole: - Haha, nagyon vicces. Nem fogok megszökni, ígérem. :D

Melani rám kacsintott, aztán elment. Fél óra múlva rájöttem, hogy iszonyatosan egyedül vagy és unatkozom. Elkezdtem a plafont bámulni. Nekiálltam dudorászni, közben meg az ujjaimmal játszottam. Körülbelül másfél óra elteltével felültem az ágyon, mert már elzsibbadtam a sok fekvéstől. Aztán elkezdtem magamban beszélni: "Még hogy elszökni, pff... azt sem tudom, milyen messze vagyok az otthonomtól. Vagy, hogy egyáltalán hol lakok. Na meg biztos járni sem tudok még. Hiszen alig van 3 hete, hogy itt vagyok." Aztán oldalra döntöttem a fejem és a 'most filózok' arcomat vágtam. Vettem egy nagy levegőt, beletámaszkodtam az éjjeli szekrénybe és a lábamra álltam. "Jééé, ez nem is fáj annyira.!" Gondoltam magamban. Közben meg de, eléggé fájt, de tűrhető volt. Szóval rosszabbra számítottam. Majd elengedtem a szekrényt és lassan elindultam a konyha ajtó felé. Sikerült és még el sem estem. Ide-oda járkáltam a lakásban és közben énekelgettem. Teljesen megfeledkeztem a fájdalmaimról. Igazán jó érzés volt 3 hét fekvés után újra lábra állni.
   A 'nagy szaladgálás' közben megéheztem. Kimentem a konyhába és belenéztem a hűtőbe. "Hmm, alig van benne valami." beszéltem hangosan ismét. Viszont volt benne egy viszonylag frissen elkészített gyümölcssaláta. Kivettem, kerestem egy evőeszközt, kimentem a teraszra és leültem Melani hintaszékébe. A hintaszék mellett volt egy asztal. Volt rajta egy kis pénz. Először nem érdekelt... aztán leesett. Nathan nem vitt magával pénzt, így tuti nem tud telefonálni. "Király. De Nathan okos fiú, biztos szerez valahonnan pénzt... " nem is rágtam magam tovább rajta.  Rá 10 percre elkezdett szakadni az eső. ( Olyan nyári zápor "fílingű' volt. ) De nem érdekelt. Olyan jól esett a szabad ég alatt, a friss levegőn ücsörögni. Ahogy ott ücsörögtem, egyre több -és több emlék tört fel bennem. Emlékszem Carlosra és az állandó 'zabálhatnékaira' imádatára, a mindig okoskodó de édes Loganre, Kendallre, hogy ő volt életem első igazi és boldog szerelme, a testvéreimre... és arra, hogy ki vagyok én. Aztán az is beugrott, hogy hol lakok. A gyönyörű Palm Woods, a jövendőbeli hírességek otthona.
   Miután megettem a salátát, a tálat leraktam az asztalra. És csak néztem ki a fejemből. Néztem a tájat, a naplementét. A szél enyhén fújt. A gyümölcsfák sötétzöld leveleit mozgásban tartotta. A felhők csodásan úsztak át az éppen lefelé tartó nap sugarai között. A madarak csicseregtek. Olyan megnyugvást sugalt az egész... ilyet még nem éreztem. Az embert jó érzéssel tölti el. Kis idő múlva elállt az eső... én pedig elaludtam.

~Nathan~ 

   A benzinkút, ahova el kéne jutnom, hogy felhívjam Jamest, majdnem 45 percre van az otthonomtól. Persze gyalog, mert semmiféle járművel nem rendelkezek. Megmondom őszintén, az egyik felem értesítené Jamest a történtekről, a másik felem nem. Igen, Nicole-nak jobb lenne. Haza kerülne a családjához és rendes orvosi ellátást kapna. De... az a baj, hogy érzek valamit iránta. Nem szeretném őt elveszíteni. Pedig ha visszakerül Jameshez, biztos, hogy teljesen elfelejt engem.

   Egész úton gondolkoztam, így úgy tűnt, hogy hamar odaértem a benzinkúthoz. Odaszaladtam a telefonhoz és elővettem a cetlit, amire James telefonszáma van írva. Mikor készültem tárcsázni a számot, rájöttem, hogy nem hoztam magammal pénzt. Bementem a kasszához, hogy kérjek egy kis pénzt. A pult mögött egy középkorú férfi volt dús szakállal, haja nem nőtt. A tekintete durva volt és ijesztő. Egy piros overál volt rajta, ami tele volt mindenféle folttal. A névtáblája mellkasa jobb oldalán volt, a Jeff név volt rá írva.

Nathan: - Őőő... Jónapot kívánok. A nevem Nathan. Messziről jöttem, hogy telefonálhassak, de elfelejtettem pénzt hozni magammal...
Jeff: - És mit akarsz kölyök?
Nathan: - Nem tudna nekem kölcsön adni egy kis pénzt?
Jeff: - Figyelj kisöreg... a pénzemért megdolgozom és nem azért vagyok itt, hogy jött-ment idegeneknek szétosztogassam..
Nathan: - Kérem.. Muszáj telefonálnom. Az egyik barátnőm balesetet szenvedett és fel kell hívnom a barátját, aki messze van innen. Kérem. Legyen szíve.
Jeff: - Jólvan fiam, nesze. Itt a pénz.
Nathan: - Nagyon köszönöm uram.! Esküszöm, visszafizetem, amint tudom.!


~James~

    A kanapén ültök, a telefonom az előttem lévő asztalon van. Remegő lábakkal várom, hogy a rendőrségtől érkezzen egy hívás Nicole-lal kapcsolatban. Az eltűnése után 1 nappal nem bírtam tovább és betelefonáltam a rendőrkapitányságra. Mindenki iszonyatosan stresszel miatta. A kishúga, Tori, de főleg Logan rettenetesen kivannak készülve. De akkor is... nekem a legrosszabb. Hiszen ő a mindenem, az életem értelme. Alig alszom éjszakánként és akaratlanul rossz dolgokra gondolok. "Mi van, ha elrabolták? Vagy talán rosszabb. Nem, ez lehetetlen." -És még hasonló gondolatok futottak át rajtam nap, mint nap. 
   Csak bámultam magam elé üres tekintettel, amikor egyszer csak megszólal a telefonom. Úgy megijedtem, hogy nagyon gyorsan és hirtelen felugrottam, felkaptam a telefont és félve beleszóltam...

James: - Halo! Rendőrség?!
Nathan: - Szia, Nathan vagyok.
James: - Szerintem ez téves lesz...
Nathan: - Nem, nem az... figyelj, Nicole kért meg, hogy hívjalak fel. 
James: - Hogy.. hogy mit mondasz, mit beszélsz??? Nicole? Nicole Page???
Nathan: - Azt nem tudom, mi a vezeték neve, mert nem sok mindenre emlékszik...
James: - Mivan?? Haver, beszélj már érthetően!!!
Nathan: - Oké, de akkor ne szólj közbe a mondat felénél... Szóval: Nicole balesetet szenvedett nem messze az otthonomtól. A húgom és én megtaláltuk, és most nálunk van. 
James: - Hol van az a 'nálunk'?? És nincs baja?? Eltört valamije? Hogy van??
Nathan: - Jól van. Megzúzódott pár csontja, meg enyhe amnéziát kapott, de ezektől eltekintve jól van.
James: - És ezalatt a 3 hét alatt végig nálatok volt??
Nathan: - Igen. Azt szeretné, ha érte jönnél...
James: - Úristen, felfoghatatlanul boldog vagyok!! Persze, amint letettem a telefont, indulok is! Hova menjek?
Nathan: - Los Angeles után 45 percre van egy romos autószerelő műhely. Ott az út kettéágaz, jobbra fordulj. Onnan mész tovább egyenesen fél órát, ott lesz egy benzinkút, innen telefonálok most. A benzinkúttól menj egyenesen addig, amíg nem látsz megy egy poros, keskeny utat. Hajts rá és menj tovább. Meglátsz majd egy kis fa házat. Ott lakok a húgommal és ott van Nicole is. 
James: - Értem. Leírtam. Köszönöm, hogy hívtál. Máris indulok!

   Kinyomtam Nathan-t, a telefont meg a cetlit zsebre vágtam, lerohantam a kocsimhoz, beleültem és már el is indultam.

5. díj.^^

Megkaptam az 5. díjamat is.! Ezúttal szeretném megköszönni Bella Sunshine-nak. :)

Szabályok: 

1.Írj magadról 11 dolgot. | 2.Válaszolj 11 kérdésre. | 3.Írj 11 kérdést. | 4.Küld tovább 11 embernek. |

1. / ~ Pókfóbiám van.

        ~ 6 éve versenyszerűen táncolok.

        ~ Bármit megtennék egy kis csokiért, nyalókáért, gumicukorért, vagy rágóért. :D

        ~ Imádok shoppingolni. :D

        ~ Cipőmániás vagyok.

        ~ Nem rég szoktam le a körömrágásról.

        ~ Megőrülök James Maslow-ért. 

        ~ Minden olyan állattól félek, aminek szárnya van.

        ~ Nem hiszek ebben a 'szerelem első látásra' cuccban.

        ~ Lakatos Noémit tartom az univerzum legeslegjobb barátjának. :)

        ~ Tériszonyom van.

2. / ~ Ki a példaképed.? ---> Victoria Justice, Katelyn Tarver & James Maslow. *-*

         ~ Van kedvenc könyved.? ---> Nincs.xd

         ~ Szeretsz suliba járni.? ---> Haha... jó vicc vó't. :D

         ~ Van kedvenc sorozatod.? Ha igen, mi.? ---> Big Time Rush, Victorius, Hollywood Hights, Démonírtók.

         ~ Melyik a kedvenc ételed.? ---> Milánói makaróni.:3

         ~ Úszás, vagy kosarazás.? ---> Kosarazás.:3

         ~ Milyen színű a hajad.? ---> Sőtét barna.

         ~ Ki a kedvenc bandatagod a BTR-ből.? ---> James David Maslow.:$♥

         ~ Melyik hírességgel járnál.? ---> Huh.. sok van.xd Az összes BTR taggal, Nathan Sykes, Leo Howard, Ross Linch, Burkely Duffield... velük nagyon szívesen.:D A többieket nem sorolom fel.:D

         ~ Macska vagy kutya.? ---> Kutya.

         ~ Van háziállatod.? ---> Van. Egy palotapincsi, Bojler a neve.xd

Kérdéseim....... 

1] - Mi a legszebb nyári emléked.?

2] - Mi fiú ideálod.? 

3] - Laptop vs számítógép.?

4] - Szabadtéri vs zárt strand.?

5] - Voltál már külföldön.? Ha igen, hol.?

6] - Mi az álomvárosod.?

7] - Hiszel a természetfeletti lényekben.?

8] - Sportolsz valamit.? Ha igen, mit.?

9] - Hiszel a fiú-lány barátságban.?

10] - Melyik a kedvenc fagyid.?

11] - Mitől félsz a legjobban.?

A díjat 11 embernek kéne elküldenem, de csak kettőnek tudom küldeni.....

~Cherry~ | BTRfan 

Check it out.!

Sziasztok.!:)

Hazajöttem a nyaralásból, szóval készül az új rész.! Addig is nézzetek be ezekre e helyekre is, igazán jó blog mind a kettő, érdemes beleolvasni. Igaz, nem BTR, hanem 1D témájuk van, de a történet remek és szépen összerakott. Ajánlom mindenkinek.!

http://sayordoshy.blogspot.hu/

http://dreamwishrealizeit.blogspot.hu/