Egy lány naplója.* | XV. fejezet

XV. fejezet

Autóbaleset   

'Shane miatt halt meg az apukám.. Ő vezette azt a kocsit, ami balesetezett 2 évvel ezelőtt. Szegény apa hogy bízhatott meg ebben az idiótában? Élete egyik legrosszabb döntése volt bele ülni abba az autóba. Az én életem legrosszabb döntése pedig az volt, hogy kapcsolatba keveredtem ezzel a gyilkossal. Már tudom, hogy azért kellett eljönnie Minnessotából, mert a rendőrség körözi és bujkálnia kell. Ha nem vagyok olyan vak és ha nem szeretek belé, apa még most is élne.....' - ez a gondolat menet futott végig rajtam akkor.

   Sokkot kaptam... Az arckifejezésem lefagyott, köpni-nyelni nem tudtam. Csak a szememből hulló könnyek jelezték, hogy a lelki világom teljesen összeomlott. A srácokon látszott az iszonyatos düh. De főleg a nővéremen és Jamesen. Mintha meg akarták volna ölni Shane-t. James annyira ideges lett, hogy dühében felpattant és ütni kezdte Shane-t. Ordítozott. Tejesen kikelt magából. Én meg csak bámultam magam elé. Szerencsére Kendall, Carlos és Logan leállították Jamest. Tudom, hogy képes lett volna hülyeséget csinálni. De hála istennek nem így lett. Aztán valamennyire magamhoz tértem. Felálltam, megcsókoltam Jamest és megöleltem a nővérem és a húgom, majd kimentem az ajtón. Lementem a szálloda parkolójába, és beleültem egy kocsiba. Nem tudtam kié, de nem is érdekelt. Az autóban ülve megint elöntöttek az érzelmek és ismét sírni kezdtem. 10 perc után abba hagytam a sírást és megint csak bámultam. Észre vettem, hogy az autóban maradt a slusszkulcs. Gondoltam egyet és beindítottam. Elhajtottam a Palm Woods közeléből.
   Körül-belül 2 óra múlva teljesen besötétedett. A fekete, de tiszta egű éjszakában nyomtam eszetlenül a gázt, egy elhagyatott, poros úton. Csupán csak néhány száraz fa és bokor határolta az út szélét. Nem tudtam, hol járok, de legalább egyedül voltam és tudtam gondolkozni. De egyszer csak elvesztettem az uralmat az autó felett. Lesodródtam az útról és csak azt láttam, hogy egy fa felé száguld esze veszettül a kocsi.......................................... aztán minden elsötétült.
   Lágy, nedves érzésre keltem fel, ami a homlokomnál jelentkezett. Kinyitottam a szemem, majd lassan felültem. Körbe néztem... egy kis fakunyhóban, egy ágyon voltam, vizes törölközővel a fejemen. Nem volt ott senki. Végig néztem magamon, és tele voltam sebekkel, meg kék-zöld foltokkal. A nedves ruhát levettem a fejemről és az ágy melletti kis polcra tettem. Próbáltam felállni, de nem ment: iszonyatosan fájt a lábam. A kezemet is nehezen tudtam mozgatni, ugyanis mikor megpróbálkoztam vele, a kulcscsontomban iszonyatosan nyilaló fájdalom nem engedte, hogy a karom mozogjon. Szóval a felállási kísérletem kudarcot vallott és elestem... szó szerint összerogytam. Ezután úgy 5 másodperccel, kinyílt egy ajtó ( a házon belül ) és egy fiatal srác lépett oda hozzám segíteni.
   Felsegített az ágyra, leültetett, majd elkezdte a sebeimet valami erős illatú kenőccsel kenegetni. Csak néztem rá és nem értettem, hogy mi van. Majd a segítőkész fiú megszólalt:

Nathan: - Nathan vagyok.
Nicole: - Én meg... Nicole... azt hiszem.
Nathan: - Azt hiszed? :o Hát mondjuk ez érthető... a baleset miatt beverted a fejed és sérült a memóriád.
Nicole: - Miért vagyok itt?
Nathan: - Mert autóbalesetet szenvedtél... az előbb mondtam. De mindegy... a húgommal megtaláltunk és idehoztunk. Elég sok a sebed és zúzódásaid is vannak. Meg úgy tűnik amnéziás is lettél. Szóval mi vigyázunk rád. :)
Nicole: - Köszönöm. Azt hiszem nekem is van egy húgom.... vagy nem tudom. :| És a tiéd hol van?
Nathan: - Éppen főzni próbál... amit nem tud, úgyhogy nem hiszem, hogy ma sokat eszünk. :D Ránézek.

   Nathan felállt mellőlem és visszament azon az ajtón, amin bejött. Hallottam, ahogy egy lánnyal sutymorognak valamit, de nem értettem pontosan, hogy mit. Feltételezem, hogy a húgával beszélt. Majd 5 perc múlva visszajött Nath és a lány követte őt.

Melani: - Melani vagyok. És ha jól hallottam, te meg Nicole. Jól érzed magad?

Nicole: - Jól vagyok... azon kívül, hogy mindenem fáj, nem emlékszek semmire, és itt vagyok ismeretlenek között egy elhagyatott tájon.
Melani: - Nézd... mi csak segíteni szeretnénk. Tudjuk, hogy borzasztó...
Nicole: - Mit tudtok ti... semmit. És az a baj, hogy én sem.
Nathan: - Nincs semmilyen emlékképed?
Nicole: - Várj.... tudom, miért ültem kocsiba. Az a rohadt szemétláda tönkre tette az életem.

   Megint azon kaptam magam, hogy sírok. Akaratom ellenére is elöntenek az érzelmek, és nem tudom irányítani. A sírást nem tudom visszafogni. Majd Nath odaült mellém és átölelt, Melani pedig letérdelt elém és megfogta a kezem. 

Nathan: - Héhé, nyugi csajszi... ne sírj.
Melani: - Ha megnyugodtál, elmeséled, mit történt.... most igyál egy kis vizet. :)
Nicole: - Köszönöm... 
Nathan: - Na jobb már? :)
Nicole: - Jobb... köszi. :)
Melani: - Na mesélj...
Nicole: - Röviden annyi, hogy a volt pasim miatt halt meg az apukám. Ha jól emlékszem, Minnessotában laktam és valamiért idejöttem L.A.-be. A Pasit Minnessotában körözik.... én meg annyira összezavarodtam, hogy kocsiba ültem. Emlékszem, tövig nyomtam a gázpedált. Aztán elvesztettem az irányítást az autó felett... és minden sötét lett. Itt ébredtem..
Nathan: - Értjük... Dehát őt fel kell jelenteni a Los Angeles-i rendőrségen is. 
Melani: - Jajj Nath, hagyd már most őt ezzel... had pihenjen. 
Nicole: - Ne menjetek el... Maradjatok.Nem akarok pihenni. Jól esik veletek beszélgetni. 
Nathan: - Rendben... szóval... nem emlékszel senkire és semmire? 
Nicole: - Nem tudom... lehet, hogy ha meglátnék valami képet, beugrana minden. De így most csak halvány emlékeim vannak. Arra a szemétre tisztán emlékszek... sajnos. -.-" És..... és ő rá.
Melani: - Kire gondolsz? Ki az az "ő"?

Nicole: - A nagy "Ő". Nem jut eszembe a neve...... de tudom, hogy néz ki. Vele kapcsolatban mindenre emlékszem. De a neve nem ugrik be. ._. A haja tökéletes, sötét barna, fél oldalas frufruja van. Őzike, szürkés-barnás szemei, kockás hasa. Magas, úgy 180 cm körül lehet. Vicces, édes, aranyos kis egoista. :D Hajasbabának szoktuk becézni. :D Gyönyörű hangja van. Szuper táncos és nagyon eltökélt... és, hát mindennél jobban szeretem. :) Valami Big Time akármi bandában énekes......
Melani: - Big Time Rush??? James Maslow a barátod?
Nicole: - Igen! James Maslow! Tudjátok, hol lakik?
Nathan: - Tudjuk... 
Nicole: - Vigyetek oda, most! Kérlek titeket!
Melani: - Jajj Nic... nem tudunk oda vinni. Nincs kocsink és pénzünk se tömegközlekedésre. A Palm Woods innen vagy 2 és fél órára van.
Nicole: - Akkor gyalog megyek.

   Amint ezt kimondtam, felálltam az ágyról. Mikor megtettem volna az első lépést, összeestem. Ugyanis 1 óra alatt nem múlik el a sok zúzódás. Szóval az a tervem, hogy gyalog megyek, füstbe ment. Nathan és Melani visszasegítettek az ágyra. 

Melani: - Atya úr Isten.. te komolyan gondoltad, hogy gyalog mész?!
Nicole: - Igen, de fáj felkelni innen.
Nathan: - Itt maradsz, míg fel nem épülsz valamennyire. Addig kitaláljuk, hogy hogyan juthatsz el a Palm Woods-ba. 
Nicole: - Köszönöm.

   Nath rám mosolygott és megfogta a kezem.

   Nem győztem hálálkodni. Ha Nathan és Melani otthagynak, lehet meghalok. Már csak fel kell gyógyulnom, és ki kell találnunk, hogy juthassak el a szállodába Jameshez. Aztán fel kell jelenteni Shane-t a rendőrségen. És persze meg kell próbálnom mindenre emlékezni, hiszen csak úgy jutok előrébb.