Egy lány naplója.* | XVIII. ( utolsó ) fejezet

XVIII. fejezet

A nevem Nicole. 

~James~

   Nathan hívása után azonnal a parkolóba siettem a kocsimhoz. Beleültem az autóba. Épp beindítani készültem, amikor Kendall kopogott az ablakon. Letekertem és megkérdeztem, mit akar.

James: - Mi van haver?? Most nagyon nem érek rá, rohanok!

Kendall: - Láttam, hogy jössz le... meg akartam kérdezni, hogy elviszel-e boltba. Vennem kéne pár dolgot. 

James: - Figyelj Kendall, most nem megy. Tudom hol van Nicole és érte kell mennem. Most!

Kendall: - Tu... tudod hol van Nicole?? O.o Oké, a bolt várhat. Indulás!

   Kendall beült az anyósülésre és elindultunk Nicole-hoz. Hosszabbnak tűnt az út, mint gondoltam, mert a drága haverom végig kérdezősködte az egész utat, pedig gondolhatná, hogy alig tudok valamit.
 


~Nicole~

 
   Körül-belül 2-3 óra múlva felébredtem. A zápor elállt, a levegőben érezni lehetett az esővíz szagát. Az ereszről csöpögtek a vízcseppek. A nap erősen sütött, a felhőket pedig fújta az enyhe, hűvös, de kellemes szél. A madarak vidáman csicseregtek. Mikor kicsit magamhoz tértem az alvás után, ajtócsapódást hallottam. Gondoltam, biztos Nathan vagy Melani jött haza. Szépen lassan felálltam a székből, a tálat az asztalról a kezembe vettem és bevittem a konyhába, és a mosogatóba tettem. Majd ismerős hangokat hallok a bejárat felől. Kissé megijedtem, de nem foglalkoztam vele. Megnyitottam a csapot és nekiálltam elmosogatni a koszos edényeket. Pár másodperc elteltével megint hallom a hangokat. Elzártam a csapot és fülelni kezdtem. Aztán nyílni kezdett az ajtó és a nevemet kiáltották. Ezt a hangot egyből felismertem. Azt hittem, hogy képzelődök. Nem hittem a fülemnek. Kibicegtem a konyhából és megláttam Jamest és Kendallt. "Úristen." Csak ennyit mondtam... és leültem az ágy szélére. Aztán elkezdtem magamhoz beszélni hangosan.

Nicole: - Hát én megőrültem. Tiszta bolond vagyok...
James: - Hahóóó, Nicole! Nem szeretnél hazajönni? :)
Nicole: - Úgy is csak képzelődök.. Annyira hiányoznak a srácok, hogy az agyam kivetíti őket... megőrültem? Meg hát...
Kendall: - Nicole, nem őrültél meg.. tényleg itt vagyunk. :D
James: - Szivem... gyere haza.:)

   Én csak szótlanul ültem az ágyon és ráztam a fejem. James odajött és leült mellém. Óvatosan és finoman átölelt.

Nicole: - Te igazi vagy... iga...igazi vagy?? :O
James: - Persze. :) Jajj, Istenem, de édes vagy. :) Annyira hiányoztál... mindennek vége, oké? :) Gyere kicsim, hazaviszünk. :)
Nicole: - James! Kendall! Annyira örülök, hogy itt vagytok! *0* Vigyetek innen, nagyon gyorsan! Hiányoztok, hiányzik az életem, minden... jó, igaz, még fáj a karom, a lábam, meg még sok minden, de nem érdekel! Elakarok mindent felejteni... Shane-t, ezt a balesetet...

   A mondatom közepén hirtelen betoppant Nathan és Melani.

Melani: - Hii, húúú, háát... ők.. BTR.. James és Kendall!! *__*
Nathan: - Bocs srácok.. a húgom írtó nagy rajongótok..
Kendall: - Semmi baj.. imádjuk a rajongókat. ;)
Nicole: - Nathan... nagyon nagyon köszönöm, hogy szóltál Jamesnek. :)
Nathan: - Ugyan.. nincs mit. :) A húgom BTR rajongó én meg Sasha Diamond rajongó vagyok ;)
Nicole: - Várj csak... azt mondtad, Sasha Diamond? :o De honnan.....
Nathan: - Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek... de könnyű volt.. a vonások... :D
James: - Na... indulunk vagy ideköltözünk? :D
Kendall: - Wáh, induljunk! Hiányzik a csajom. :D
Nicole: - Milyen csaj? :D
James: - Tori és Kendall... szóval.. "Tendall" lettek. :D
Nicole: - Jujj, dejó! Gratulálok! :D Na.. induljunk már! :D

   James felsegített az ágyról. A ház előtt még búcsút vettünk Nathan-től és Melani-tól. A búcsú nehéz volt... mind a ketten igazán remek emberek és nagyon megkedveltem őket. Beültünk a kocsiba. Elindultunk, de alig mentünk 10 másodpercet, James tolatni kezdett. Leengedte a kocsi ablakát és odaszólt Nathan-éknek.

James: - Hé, srácok... nem jöttök velünk? :D
Melani: - Hogy... hogy költözzünk oda hozzátok? :o Dehát nincs pénzünk bérelni a lakást a szállodában és kajára sincs... és csak a terhetekre lennénk.
Kendall: - Figyi, majd mi mindent állunk... van elég pénzünk, elhihetitek. ;D
Nathan: - Fú, fiúk.. ezer hála!

   A testvérpár beült az autóba és elindultunk vissza, Los Angeles-be. Az út eléggé hosszú volt. Furcsa, hisz mikor idefelé vezettem, nem éreztem, hogy sokáig tartott volna.
   Hosszú idő után végre megérkeztünk. Felmentünk lifttel a lakásba. Mindenki iszonyatosan örült nekem. Sophi úgy megölelgetett, csak úgy sajgott mindenem. :D Iszonyatosan jó érzés volt végre újra itthon lenni. A húgom, a nővérem, és a srácok már rettenetesen hiányoztak. Végre minden a régi. Kivéve... az új lakótársakat. :)

Nicole: - Új lakótársakat hoztam. :D Ők itt Melani és Nathan. Testvérek. :)

   Láttam Logan szemében, hogy Mel bejön neki. :D

Logan: - Szóval Melani... ezt minden embertől megszoktam kérdezni első találkozáskor: Hány kiló a pasid? :D
Melani: - Haha.. szingli vagyok. :D
Logan: - Hm, nincs több kérdésem. :D Gyere, körbevezetlek a Palm Wood-ban. ;)
James: - Haver, Nathan sem járt még itt... :D
Logan: - Jaaa, gyere Nathan te is. :D

   Loganék 20 perc múlva visszaértek. A srácok már azon filóztak, hogy el kéne menni valahová és csinálni kéne valamit... azon gondolkoztam, hogy nem tűnik föl nekik, hogy "enyhén összetörtem" magam a balesetben?

Nicole: - Skacok... öm, én nem tudok sehova menni, bocs. :D
James: - Igaz is... az én kicsikémnek gyógyulnia kell. :D

   Abban a pillanatban Gustavo berontott az ajtón és bejelentette a BTR világturnéját. Kitalálta, hogy én leszek az "előzenekar" és velük együtt utazom.

James: - De Gustavo... Nicole-nak gyógyulnia kell... így sérülten nem tud táncolni a színpadon meg ugrándozni.
Gustavo: - A turné csak 1 hónap múlva kezdődik James... ma csak a próbakoncert lenne.
Carlos: - Amúgy is.. honnan tudod, hogy hazakerült Nic? :o
Gustavo: - Épp jöttem hozzátok szólni a turnéról, mikor Logan-t és barátait megláttam a halban. Elmesélte, hogy a szöszi itthon van, innentől kezdve minden oké. ;)
Kendall: - Nem oké... Nicole nem tud színpadra lépni.. nem látod, hogy néz ki? :o
Nicole: - Kösz Kendall... én is szeretlek. :P
Kendall: - Jójó, tudod, hogy nem úgy értettem na. :D
Gustavo: - Kicsit rendbe szedi magát, Tori, Sophi és az új barátnőtök biztos segít neki. A táncolást meg a színpadi mozgást akkor hanyagoljuk. Lerakunk egy széket a színpad közepére és elénekel egy lassú számot... mondjuk a Love Alone-t.
Nicole: - Nekem oké. :D És James kísérhet zongorán? :3
Gustavo: - Felőlem... Na, én akkor lelépek. 30 perc múlva legyetek a parkolóban. A főtéren lesz a koncert. Császtok.


   Azzal Mr. G-Rocque már ki is ment az ajtón. Szokás szerint bevágta maga után, mit pedig szokás szerint megijedtünk... pedig már igazán megszokhattuk volna. James adott egy puszit a homlokomra, rám mosolygott, majd utasította a lányokat, hogy segítsenek nekem átöltözni, felrakni a Sasha parókát és megcsinálni a sminkem.

   Viszonylag hamar elkészültem. A ruha, amit felvetem nem volt olyan merész, de visszafogott sem. Átmenet Sasha és Nicole stílusa között. Igaz, mind a kettő én vagyok, de Sasha stílusa nem éppen hozzám való. A ruhához lapos talpú cipőt vettem fel, hiszen most nem bírnék megállni magassarkúban. Az öltözéket feldobtuk egy kis kiegészítővel: nyaklánccal, órával és egy karkötővel. A hajamról nem nyilatkoznék... az rózsaszín. :D
   Gyorsan a többiek is rendbe rakták magukat és lementünk a parkolóba. Lent ugyanaz a fehér limuzin várt minket, ami idehozott engem. Ezzel a "csodajárgánnyal" kezdődött minden... mondjuk. :D Szép emlékeket idéz fel bennem. ... 10 perc múlva a főtéren voltunk. Rengeteg, és még annál is több rajongó üvöltötte egyszerre a banda nevét és a nevemet... illetve Sasha nevét. Felkonferálás nélkül sétáltunk fel Jamessel a színpadra. Ő leült a fényes, fekete zongora mögé, én pedig a zongora mellett elhelyezett magasított fekete székre. James játszani kezdett. Épp el kellett volna kezdenem énekelni, de nem ment. Valami gátolta azt, hogy a hangom kijöjjön belőlem. Egy belső hang suttogott nekem valamit... valamit, amit meg kellett tennem. 

Nicole: - Jó estét! Sajnálom, hogy félbeszakítom ezt a gyönyörű dalt... de valami nem hagy nyugodni. Amit most tenni és mondani fogok, lehet, hogy megutáltatom magam... megint. Biztos ismeritek az érzést: Amikor másoknak akarunk megfelelni és elfelejtjük, hogy kik is vagyunk valójában. Másnak mutatjuk magunkat azért, mert mások véleményét fontosnak tartjuk. De rájöttem valamire: Nem jó, ha másnak adjuk ki magunkat. Mindig legyünk önmagunk és sose szégyeljük a személyiségünket, a kinézetünket. ...

   Levettem a parókát a fejemről és a földre dobtam. Megráztam a hajam és a nagy tömegbe néztem. Mindenki mutogatott és döbbent arccal bámultak. 

Nicole: - Igen... ez vagyok én. Emlékeztek még arra a lányra, aki rosszul kezdte a pályafutását? Arra a lányra, akiről azt hittétek, hogy fél kiállni elétek és hazug. Nos, ez a lány én vagyok. A Nevem Nicole. Nicole Page. A hajam szőke, és nem rózsaszín. Nem szeretem a fekete, csillogót, mini rucikat. A szemem nem kék, hanem barna. És nem vagyok hazudós, sem gyáva. Én csak egy átlagos lány vagyok, akinek megadatott egy óriási lehetőség és éltem vele. Csak éppen nem úgy, ahogyan kellett volna. Azt gondolom, hogy ha szeretitek a zeném és a hangom, nem fogtok megutálni és kiálltok értem. Sőt... nem is kérem, hogy szeressetek, mint embert. De a zenélést értetek csinálom... a rajongóimért. Azt szeretném, ha mindenki boldog lenne... 

   Folytattam volna a mondandómat, de a közönség elkezdett tapsolni és éljenezni. Remekül éreztem magam, megkönnyebbültem most, hogy elmondtam az igazságot. Ekkor a fiúk feljötte a színpadra és csoportosan megöleltek. "Büszke vagyok rád." Hangzott James szájából és megcsókolt.
 

Nos, ez az én történetem. Itt jött egyenesbe minden: az életem, a karrierem. Megtanultam és már tudom pontosan, hogy ki vagyok. A nevem Nicole. Egy szőke hajú, barna szemű, olykor hisztis, de életvidám és egyszerű lány, aki kislányként nagyot álmodott. Mostmár biztosan állítom: A kislány álma beteljesült. Elértem amit mindig is akartam és köszönöm az életnek ezt a csodás lehetőséget. Mikor még rajongóként a szobámban kuksolva hallgattam a szebbnél szebb Big Time Rush dalokat, a srácok megtanítottak valamire: "Soha ne add fel!" Én hallgattam rájuk és most itt vagyok. A világ legklasszabb városában, a világ legszuperebb barátaival és a világ legédesebb pasijával.

               

My bloglovin.

<a href="http://www.bloglovin.com/blog/8706061/?claim=epgjrzeu8cc">Follow my blog with Bloglovin</a>

Egy lány naplója.* | XVII. fejezet

Ezt a részt Nicole, Nathan és James 

szemszögéből is megfogalmaztam.:)

XVII. fejezet

A remény hal meg utoljára.

~Nicole~

Nicole: - Hogy mi?? James telefonszáma? :O

Melani: - I.. igen. :o .... Nathaaaaaaaaaaan!!

Nathan: - Mivan? Melani, miért ordibálsz?? Szegény Nicole-nak biztos szétszakad a feje..

Melani: - Nathan! Nézd.. itt van James telefonszáma..

Nathan: - Oké.. és mit csináljak vele?

Melani: - Mondjuk menj el a közeli benzinkúthoz és hívd fel! Tudnia kell, hogy itt van Nicole!

Nathan: - Nem kéne megvárni, míg Nicole jobban lesz?

Nicole: - Nath.. jobban vagyok. Csak kérlek.. hívd fel Jamest.

   Nathan sóhajtott egy nagyot. Ránézett a kis papírcetlire, amire James telefonszáma volt írva.. aztán rám nézett. Bólintott egyet és már ki is ment az ajtón. Én csak Melanit néztem nagy szemekkel. Ő pedig a kezemet fogta. Istenem.. annyira jó lenne, ha Nath elérné Jamest. Végre megoldódna minden. Értem jönne, haza vinne, és élhetném az eddig életem... de csak reménykedni tudok.

Melani: - Jólvan... Nath felhívja Jamest és minden rendben lesz. Nekem viszont mennem kell...
Nicole: - Hova mész?
Melani: - Hát a kisállat menhelyre, ahol részmunkaidős állásom van. Muszáj dolgoznom valamit. Nem sokat fizet, alig valamit, de ez is több a semminél. Itt hagyhatlak ugye? :)
Nicole: - Persze Mel. :) Mikor jösz?
Melani: - Nem tudok biztos időpontot mondani. Nathan majd jön valamikor. Addig legyél jó kislány... remélem nem fogsz elszökni. :D
Nicole: - Haha, nagyon vicces. Nem fogok megszökni, ígérem. :D

Melani rám kacsintott, aztán elment. Fél óra múlva rájöttem, hogy iszonyatosan egyedül vagy és unatkozom. Elkezdtem a plafont bámulni. Nekiálltam dudorászni, közben meg az ujjaimmal játszottam. Körülbelül másfél óra elteltével felültem az ágyon, mert már elzsibbadtam a sok fekvéstől. Aztán elkezdtem magamban beszélni: "Még hogy elszökni, pff... azt sem tudom, milyen messze vagyok az otthonomtól. Vagy, hogy egyáltalán hol lakok. Na meg biztos járni sem tudok még. Hiszen alig van 3 hete, hogy itt vagyok." Aztán oldalra döntöttem a fejem és a 'most filózok' arcomat vágtam. Vettem egy nagy levegőt, beletámaszkodtam az éjjeli szekrénybe és a lábamra álltam. "Jééé, ez nem is fáj annyira.!" Gondoltam magamban. Közben meg de, eléggé fájt, de tűrhető volt. Szóval rosszabbra számítottam. Majd elengedtem a szekrényt és lassan elindultam a konyha ajtó felé. Sikerült és még el sem estem. Ide-oda járkáltam a lakásban és közben énekelgettem. Teljesen megfeledkeztem a fájdalmaimról. Igazán jó érzés volt 3 hét fekvés után újra lábra állni.
   A 'nagy szaladgálás' közben megéheztem. Kimentem a konyhába és belenéztem a hűtőbe. "Hmm, alig van benne valami." beszéltem hangosan ismét. Viszont volt benne egy viszonylag frissen elkészített gyümölcssaláta. Kivettem, kerestem egy evőeszközt, kimentem a teraszra és leültem Melani hintaszékébe. A hintaszék mellett volt egy asztal. Volt rajta egy kis pénz. Először nem érdekelt... aztán leesett. Nathan nem vitt magával pénzt, így tuti nem tud telefonálni. "Király. De Nathan okos fiú, biztos szerez valahonnan pénzt... " nem is rágtam magam tovább rajta.  Rá 10 percre elkezdett szakadni az eső. ( Olyan nyári zápor "fílingű' volt. ) De nem érdekelt. Olyan jól esett a szabad ég alatt, a friss levegőn ücsörögni. Ahogy ott ücsörögtem, egyre több -és több emlék tört fel bennem. Emlékszem Carlosra és az állandó 'zabálhatnékaira' imádatára, a mindig okoskodó de édes Loganre, Kendallre, hogy ő volt életem első igazi és boldog szerelme, a testvéreimre... és arra, hogy ki vagyok én. Aztán az is beugrott, hogy hol lakok. A gyönyörű Palm Woods, a jövendőbeli hírességek otthona.
   Miután megettem a salátát, a tálat leraktam az asztalra. És csak néztem ki a fejemből. Néztem a tájat, a naplementét. A szél enyhén fújt. A gyümölcsfák sötétzöld leveleit mozgásban tartotta. A felhők csodásan úsztak át az éppen lefelé tartó nap sugarai között. A madarak csicseregtek. Olyan megnyugvást sugalt az egész... ilyet még nem éreztem. Az embert jó érzéssel tölti el. Kis idő múlva elállt az eső... én pedig elaludtam.

~Nathan~ 

   A benzinkút, ahova el kéne jutnom, hogy felhívjam Jamest, majdnem 45 percre van az otthonomtól. Persze gyalog, mert semmiféle járművel nem rendelkezek. Megmondom őszintén, az egyik felem értesítené Jamest a történtekről, a másik felem nem. Igen, Nicole-nak jobb lenne. Haza kerülne a családjához és rendes orvosi ellátást kapna. De... az a baj, hogy érzek valamit iránta. Nem szeretném őt elveszíteni. Pedig ha visszakerül Jameshez, biztos, hogy teljesen elfelejt engem.

   Egész úton gondolkoztam, így úgy tűnt, hogy hamar odaértem a benzinkúthoz. Odaszaladtam a telefonhoz és elővettem a cetlit, amire James telefonszáma van írva. Mikor készültem tárcsázni a számot, rájöttem, hogy nem hoztam magammal pénzt. Bementem a kasszához, hogy kérjek egy kis pénzt. A pult mögött egy középkorú férfi volt dús szakállal, haja nem nőtt. A tekintete durva volt és ijesztő. Egy piros overál volt rajta, ami tele volt mindenféle folttal. A névtáblája mellkasa jobb oldalán volt, a Jeff név volt rá írva.

Nathan: - Őőő... Jónapot kívánok. A nevem Nathan. Messziről jöttem, hogy telefonálhassak, de elfelejtettem pénzt hozni magammal...
Jeff: - És mit akarsz kölyök?
Nathan: - Nem tudna nekem kölcsön adni egy kis pénzt?
Jeff: - Figyelj kisöreg... a pénzemért megdolgozom és nem azért vagyok itt, hogy jött-ment idegeneknek szétosztogassam..
Nathan: - Kérem.. Muszáj telefonálnom. Az egyik barátnőm balesetet szenvedett és fel kell hívnom a barátját, aki messze van innen. Kérem. Legyen szíve.
Jeff: - Jólvan fiam, nesze. Itt a pénz.
Nathan: - Nagyon köszönöm uram.! Esküszöm, visszafizetem, amint tudom.!


~James~

    A kanapén ültök, a telefonom az előttem lévő asztalon van. Remegő lábakkal várom, hogy a rendőrségtől érkezzen egy hívás Nicole-lal kapcsolatban. Az eltűnése után 1 nappal nem bírtam tovább és betelefonáltam a rendőrkapitányságra. Mindenki iszonyatosan stresszel miatta. A kishúga, Tori, de főleg Logan rettenetesen kivannak készülve. De akkor is... nekem a legrosszabb. Hiszen ő a mindenem, az életem értelme. Alig alszom éjszakánként és akaratlanul rossz dolgokra gondolok. "Mi van, ha elrabolták? Vagy talán rosszabb. Nem, ez lehetetlen." -És még hasonló gondolatok futottak át rajtam nap, mint nap. 
   Csak bámultam magam elé üres tekintettel, amikor egyszer csak megszólal a telefonom. Úgy megijedtem, hogy nagyon gyorsan és hirtelen felugrottam, felkaptam a telefont és félve beleszóltam...

James: - Halo! Rendőrség?!
Nathan: - Szia, Nathan vagyok.
James: - Szerintem ez téves lesz...
Nathan: - Nem, nem az... figyelj, Nicole kért meg, hogy hívjalak fel. 
James: - Hogy.. hogy mit mondasz, mit beszélsz??? Nicole? Nicole Page???
Nathan: - Azt nem tudom, mi a vezeték neve, mert nem sok mindenre emlékszik...
James: - Mivan?? Haver, beszélj már érthetően!!!
Nathan: - Oké, de akkor ne szólj közbe a mondat felénél... Szóval: Nicole balesetet szenvedett nem messze az otthonomtól. A húgom és én megtaláltuk, és most nálunk van. 
James: - Hol van az a 'nálunk'?? És nincs baja?? Eltört valamije? Hogy van??
Nathan: - Jól van. Megzúzódott pár csontja, meg enyhe amnéziát kapott, de ezektől eltekintve jól van.
James: - És ezalatt a 3 hét alatt végig nálatok volt??
Nathan: - Igen. Azt szeretné, ha érte jönnél...
James: - Úristen, felfoghatatlanul boldog vagyok!! Persze, amint letettem a telefont, indulok is! Hova menjek?
Nathan: - Los Angeles után 45 percre van egy romos autószerelő műhely. Ott az út kettéágaz, jobbra fordulj. Onnan mész tovább egyenesen fél órát, ott lesz egy benzinkút, innen telefonálok most. A benzinkúttól menj egyenesen addig, amíg nem látsz megy egy poros, keskeny utat. Hajts rá és menj tovább. Meglátsz majd egy kis fa házat. Ott lakok a húgommal és ott van Nicole is. 
James: - Értem. Leírtam. Köszönöm, hogy hívtál. Máris indulok!

   Kinyomtam Nathan-t, a telefont meg a cetlit zsebre vágtam, lerohantam a kocsimhoz, beleültem és már el is indultam.

5. díj.^^

Megkaptam az 5. díjamat is.! Ezúttal szeretném megköszönni Bella Sunshine-nak. :)

Szabályok: 

1.Írj magadról 11 dolgot. | 2.Válaszolj 11 kérdésre. | 3.Írj 11 kérdést. | 4.Küld tovább 11 embernek. |

1. / ~ Pókfóbiám van.

        ~ 6 éve versenyszerűen táncolok.

        ~ Bármit megtennék egy kis csokiért, nyalókáért, gumicukorért, vagy rágóért. :D

        ~ Imádok shoppingolni. :D

        ~ Cipőmániás vagyok.

        ~ Nem rég szoktam le a körömrágásról.

        ~ Megőrülök James Maslow-ért. 

        ~ Minden olyan állattól félek, aminek szárnya van.

        ~ Nem hiszek ebben a 'szerelem első látásra' cuccban.

        ~ Lakatos Noémit tartom az univerzum legeslegjobb barátjának. :)

        ~ Tériszonyom van.

2. / ~ Ki a példaképed.? ---> Victoria Justice, Katelyn Tarver & James Maslow. *-*

         ~ Van kedvenc könyved.? ---> Nincs.xd

         ~ Szeretsz suliba járni.? ---> Haha... jó vicc vó't. :D

         ~ Van kedvenc sorozatod.? Ha igen, mi.? ---> Big Time Rush, Victorius, Hollywood Hights, Démonírtók.

         ~ Melyik a kedvenc ételed.? ---> Milánói makaróni.:3

         ~ Úszás, vagy kosarazás.? ---> Kosarazás.:3

         ~ Milyen színű a hajad.? ---> Sőtét barna.

         ~ Ki a kedvenc bandatagod a BTR-ből.? ---> James David Maslow.:$♥

         ~ Melyik hírességgel járnál.? ---> Huh.. sok van.xd Az összes BTR taggal, Nathan Sykes, Leo Howard, Ross Linch, Burkely Duffield... velük nagyon szívesen.:D A többieket nem sorolom fel.:D

         ~ Macska vagy kutya.? ---> Kutya.

         ~ Van háziállatod.? ---> Van. Egy palotapincsi, Bojler a neve.xd

Kérdéseim....... 

1] - Mi a legszebb nyári emléked.?

2] - Mi fiú ideálod.? 

3] - Laptop vs számítógép.?

4] - Szabadtéri vs zárt strand.?

5] - Voltál már külföldön.? Ha igen, hol.?

6] - Mi az álomvárosod.?

7] - Hiszel a természetfeletti lényekben.?

8] - Sportolsz valamit.? Ha igen, mit.?

9] - Hiszel a fiú-lány barátságban.?

10] - Melyik a kedvenc fagyid.?

11] - Mitől félsz a legjobban.?

A díjat 11 embernek kéne elküldenem, de csak kettőnek tudom küldeni.....

~Cherry~ | BTRfan 

Check it out.!

Sziasztok.!:)

Hazajöttem a nyaralásból, szóval készül az új rész.! Addig is nézzetek be ezekre e helyekre is, igazán jó blog mind a kettő, érdemes beleolvasni. Igaz, nem BTR, hanem 1D témájuk van, de a történet remek és szépen összerakott. Ajánlom mindenkinek.!

http://sayordoshy.blogspot.hu/

http://dreamwishrealizeit.blogspot.hu/

Egy kis szünet.

Sziasztok.!

Ne haragudjatok, de mostanában nem tudok majd új részeket hozni. 
Hétfőn nyaralni megyek, aztán meg valószínűleg a Balatonra. 

Egyébként lesz új történet. 14 szavaztatok arra, hogy legyen. ( Bárcsak ennyien is komiznátok.:| )

Szóval ha visszajöttem, posztolom az újabb fejezeteket. 20 részesre terveztem az 'Egy lány naplója.*' című történetet. 

Ui.: Remélem az új történet is elnyeri tetszéseteket. :)

Egy lány naplója.* | XVI. fejezet

Ezt a rész James szemszögéből fogalmaztam meg. 
A végén ismét visszatértem Nicole szemszögéhez.:)

XVI. fejezet

Egy lépéssel közelebb.

~James~

   Nagyon furcsának tartottam, hogy Nicole csak úgy lelépett. Azt hittem, kiabálni fog, hogy állítsam le magam. Ha ezt tette volna, akkor sem nyugodtam volna meg. Hiszen az a szemétláda ezzel a cselekedetével biztos összetörte szegénykém lelki világát. Nem is zavartam már őt ezzel, aznap békén hagytam. Gondolkoztam sokat... feljelentsem Shane-t a rendőrségen, vagy sem? Erre a kérdésre nem tudtam a választ. Megvitattuk a srácokkal is és arra jutottunk, hogy Nicole nélkül nem döntünk. Hiszen nem tudjuk, hogy ő mit szeretne.  

   Nem aludtam semmit.  Egész éjszaka ezen a zűrös ügyön gondolkoztam. Csak forgolódtam csukott szemmel az ágyban, de elaludni nem tudtam. Jó lett volna, ha a barátnőm ott van mellettem és a karjaimban tarthatom. Vigyázni akarok rá. Megóvni minden bajtól, gondtól és bánattól. 
Reggel korán keltem. Felöltöztem, majd lementem a konyhába, hogy bekapjak valamit reggelire. Mikor mentem le a lépcsőn, megakadt valamin a szemem: Kendall és Tori csókolóztak. Eltelt körül-belül fél perc, mikor észre vettek. 

James: - Öh, bocsi a zavarásért...
Kendall: - Semmi gond haver. :D 
Tori: - James... szia. :D Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? Ilyenkor még bőven aludni szoktál.
James: - Eszek gyorsan valamit, aztán átmegyek Nicole-hoz. Nagyon aggódok miatta. :|
Tori: - Nagyon szereted őt... igaz? :)
James: - Mindennél jobban. Ő az én királylányom. :$ Na és, veletek mi van? :D
Kendall: - Hát együtt vagyunk... azt hiszem.
Tori: - Igen. Este ott aludtam Kendallnél és jól alakultak a dolgok. :D
James: - Najó, elment az étvágyam. :D
Kendall: - De kedves vagy. :D Nem örülsz a haverodnak? :D Nézd meg: milyen szekszi csajom van. :D
James: - Hát igen, nem hiába testvérek Nicole-al. :D Na de tényleg... én megyek. :) Le ne nyeljétek egymást. ;D

   Hát eléggé meglepett a dolog. Én még teljesen abban a hitben voltam, hogy Kendall még Nicole-t szereti. De ezek szerint túl lépett rajta. Na a másik meg: Kendall nagyon nézte Melissát Nicole tengerparti buliján. Azt hittem ráhajt. De nem az én dolgom. Örülök, hogy boldog.
   Miután elmentem a kéróból, egyből Nicole lakásához vezetett az utam. Bekopogtam... de semmi. Kopogtam mégegyszer... és még mindig semmi. Egyre hangosabban kopogtam, aztán már kiabáltam is, de választ nem kaptam. Ez furcsa. Elment itthonról? Dehát akkor biztos szólt volna nekem. Megpróbáltam felhívni a telefonján, de nem vette fel. Küldtem neki SMS-t, és a hangrögzítőjére üzenetet. Aztán visszamentem a 2J-be. Szomorú arccal ültem le a kanapéra, majd mint egy fa, eldőltem és úgy nyafogtam, mintha fájna valami. Éppen Sophi volt a konyhában. Meghallotta a szenvedésem ( nem volt nehéz nem hallani ) és odaült mellém.

Sophi: - James... komolyan aggódok érted... úgy vonyítasz, mint egy lány...
James: - Edd meg magad.:P
Sophi: - Oké, komolyan... mi a baj?
James: - Nem tudom, hol van a nővéred. Nincs otthon, nem veszi fel a telefont és az üzeneteimre sem válaszol. Aggódok érte...
Sophi: - Hát igen... szegénykémet biztos megviselték a tegnap történtek. Még én is kisebb sokkot kaptam. ._. Hm... most biztos hülyeséget fogok mondani... de.. kérdezd meg Shane-t Nicole-ról...
James: - Az a gond, hogy ha meglátom, széttépem.
Sophi: - Szóljak Logannek, hogy menjen veled?
James: - Igen, köszi. :) Bárcsak nekem is lenne egy ilyen édes húgom, mint te. :D

   Sophi adott egy puszit az arcomra, majd felment a lépcsőn és Logan nevét kiabálta. Pár perc múlva mind a ketten lejöttek.

Logan: - A húgom szólt, hogy menjek veled Shane-hez...
James: - Ja, haver légyszi. Attól félek, hogy megint megverem, ha meglátom a képét.

   Logan és én átmentünk Shane-hez. Megáltunk a lakása ajtaja előtt. Logan rámnézett és azt a "Biztos, hogy nem fogod bántani?" arcot meresztette rám. Én meg a fejemet ráztam, hogy nem fogom bántani. Bekopogtunk az ajtón. Shane kikiabált, hogy mindjárt jön. 1 perc várakozás után kinyílt az ajtó. A fiún látszódott a meglepettség.

Shane: - Hát ti... ti meg mit kerestek itt? :o
James: - Semmi kedvem itt lenn és a képedet bámulni... legszívesebben agyon vernélek te utolsó........
Logan: - James....
James: - Figyelj... én csak azért jöttem, hogy megkérdezem: Nem tudod, hol van Nicole?
Shane: - Nem tudom. Miért kérdezitek?
James: - A tegnapi verekedésünk óta nem látta senki. Nem veszi fel a telefont, nem válaszol az üzenetekre, amiket hagyok neki, és otthon sincsen. Nincs ötleted se?
Shane: - Nincs, bocs.
Logan: - Nézd... Shane. A húgomat tegnap óta, mintha a föld nyelte volna el. Nicole mindannyiunknak iszonyú fontos. Kérlek... segíts nekünk kideríteni, hogy merre lehet.
Shane: - Rendben. Segítek. De csak azért, hogy megmutassam, tényleg megváltoztam. És mert... Nicole még mindig sokat jelent nekem.

   A srácokkal lementünk a recepcióra. Ott megkérdeztük az igazgatótól, hogy nem látta-e Nicole-t. De nem. Nem látott semmit. Megkérdezte, hogy mikor ment el a 2J-ből. Mondtuk neki, hogy tegnap délután, mire ő válaszul azt adta, hogy akkor már nem volt itt. Elvileg a gondnok volt itt, meg a takarító és lent és takarítottak. Nos, a Palm Woods-ban  van 1 gondnok és 2 takarító. Mivel pont hárman voltunk, háromfelé váltunk és megkerestük a gondnokokat... meg a takarítókat. Negyed óra múlva már Logan, Shane és én is a lobby-ban voltunk. Összenéztünk... de nem tudtam levenni egyik fiú arckifejezéséből sem, hogy mit gondolnak.

James: - Én megkérdeztem az egyik takarítót... de nem látta.

Shane: - Én meg a másik takarítót kérdeztem Nicole-ról... de semmi.
Logan: - Én a gondnokkal beszéltem. És ő látta, hogy összezavarodottan kirohant a parkolóba. Aztán hangos kocsikerék nyikorgást hallott.
James: - Gondoljátok, hogy kocsiba ült és elment? ._.
Logan: - Nem tudom... hiszen a húgomnak nincs jogsija.
Shane: - Régen az..... az apukája tanítgatta vezetni...
James: - De még is ki kocsijával ment el? Menjünk ki és nézzük meg, meg van-e az autónk.

   Ki mentünk a parkolóba. Körül néztünk, de megvolt mindenki Kocsija. Kendallé, Logané, Carlosé, az enyém.... Shane-é is a helyén volt. Viszont a sok autó között volt egy feltűnően nagy lyuk. Odamentem és észrevettem egy árulkodó jelet.... Nicole karkötője, amit Shane-től kapott, a földön volt. Felvettem  és a srácok felé mutattam. Egyből tudtuk, hogy ez mit jelent: Nicole kocsit lopott és mindent maga mögött hagyva elindult a vak világba.



~Nicole~

   Egész éjszaka azon gondolkoztam, hogy hogyan juthatok el Jameshez. Iszonyatosan hiányzik, és mikor rá gondolok, összeszorul a gyomrom. Néha-néha bevillan egy-egy halván emlékfoszlány, de ez sajnos kevés ahhoz, hogy megtudjam pontosan, ki is vagyok, hogy kik a családom. Néha látok egy színpadot. Sok embert. Mikrofonokat... és hallom a zenét. Néhány srácot... két lányt. De nem tudom, kik ők és milyen szerepet töltenek be az életemben. Hajnalban aludtam el, majd délben Melani hangját hallottam. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy az ágyam mellett gugol. 

Melani: - Jóreggelt álomszuszék. :) Jobban mondva: Jó delet. :D
Nicole: - Szia Melani. :) 
Melani: - Jót aludtál? :)
Nicole: - Nem... szinte semmit. Egész éjszaka James járt az eszemben.
Melani: - Ne aggódj... ki találjuk, hogy juss el hozzá. :) De előbb az a legfontosabb, hogy meggyógyulj. :)

   Melani bíztatásból megpaskolta a combom. A mosolygós arca átváltozott érthetetlenné. Csak tapogatott a nadrág zsebem körül. Elég furcsa volt a helyzet.

Nicole: - Mel... miért fogdosol? :D
Melani: - Jajj, ne haragudj. Csak érzek valami bogyó szerű izét a zsebedben. ._.

   Belenyúltam a zsebembe. Egy kis gyűrött, szürkére színeződött, koszos papírgalacsint akadt a kezembe. Odanyújtottam Melaninak. Kinyitotta, és az éjjeli szekrényen kisimította. Elkezdte fordítgatni. Nagy szemekkel nézte a papír darabkát. Néha-néha vetett rám egy pillantást.


Nicole: - Melani... olyan furcsa lettél. Mi az, ami a zsebembe volt?
Melani: - Az egyik oldalán van egy szöveg... a másik oldalán pedig James Maslow telefonszáma.